
A zsűri által beválogatott munkák idén is megtekinthetőek lesznek Nagyvárad utcáin
Fotó: Szent László Napok
A Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke a Szent László Napok nagyváradi kulturális fesztivállal partnerségben idén is meghirdeti Publicritic elnevezésű kritikai pályázatát. A téma ezúttal: perifériák. Újdonság, hogy az idei évtől a plakátok mellett mozgó GIF-ek is beküldhetőek – közölte a Szent László Napok sajtóirodája.
2022. március 17., 11:072022. március 17., 11:07
2022. március 17., 11:212022. március 17., 11:21
A Publicritic felhívással és kiállítással a szervezők küldetésüknek érzik évről évre megteremteni a vizuális reflexiót az aktuális társadalmi problémákra, illetve motiválni az alkotókat, éljenek bárhol a világon, hogy merjenek állást foglalni és vizuálisan kifejezni a véleményüket.
„Szilárdan valljuk, hogy a társadalom látókörének bővítése egyben a fenntartható jövő építésének alapköve is. Éppen ezért a Publicritickel egy olyan véleményformálást kezdeményezünk, amelyben bárki részt vehet alkotóként vagy befogadóként, mind a fizikai térben, mind pedig online” – fogalmazták meg a szervezők.
A vizuális kritikákat olyan témákban várják plakátok és animált GIF-ek formájában, mint a kisebbségek helyzete, a belváros és a külváros vagy éppen a falu és a város közötti különbségek, illetve a felzárkóztatás, a területek és a határok feletti viszálykodás, az életminőségi és a hitrendszeri különbségekből adódó ellentétek, a verbális és a fizikai erőszak károssága, illetve az emberi kapcsolatokat érintő és egyéb jellegű perifériák.
A Publicritic zsűrijét idén Brian T. Flinn képzőművész (Central Connecticut State University, US), Kelemen Attila marketingigazgató (OTP Bank Románia), Kiss Melinda animációs tervezőművész (Budapesti Metropolitan Egyetem) és Radu Igazság animációsfilm-rendező (I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem, Bukarest) alkotja.
A díjazás hasonló összegű mindkét szekcióban: 1000, 500, 300, 300 eurót vihetnek haza azok az alkotók, akiknek kritikai munkája elnyeri a zsűri tetszését.
Az alkotásokat emellett közzéteszik a Publicritic weboldalán, közösségi platformjain, közönségszavazás révén interakcióra adnak lehetőséget, illetve június végére kiadják a második katalógust.
A pályázattal kapcsolatos további hírek követhetőek a Publicritic Facebook-oldalán.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!