
Fotó: Boda L. Gergely
Huszonötödik kiadását ünnepli a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, amelynek versenyprogramjában idén 52 rövidfilm szerepel, és amelyen a legújabb magyar és román nagyjátékfilmeket is láthatja a közönség.
2017. november 04., 16:232017. november 04., 16:23
Sipos Levente fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: a november 8. és 12. között zajló mustra történetében először neveztek több mint ezer rövidfilmet. A legtöbb film Németországból, Oroszországból és Spanyolországból érkezett.
Az 52 beválogatott alkotás közül 29 kisjátékfilm, 17 animáció, három kísérleti film, kettő pedig dokumentumfilm. A versenyprogramban szereplő alkotások 26 országból érkeztek, a legtöbb közülük - kilenc - magyarországi rendező munkája.
A versenyen kívüli nagyjátékfilmekről szólva a fesztiváligazgató kiemelte, hogy idén is sikerül a legfrissebb magyar és román alkotásokat bemutatni. Emlékeztetett arra, hogy
A fesztivál közönsége láthatja a Kincsem című filmet, amelyet Herendi Gábor rendező jelenlétében vetítenek. Bemutatják Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas alkotását is, amelyet a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára nevezett Magyarország.
Bemutatják még Madarász Isti Hurok, Kostyál Márk Kojot, Bereczki Csaba Soul Exodus, valamint M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című filmjét. A közönség megtekintheti Románia Oscar-nevezését, Adrian Sitaru Fixeur című alkotását is.
Fotó: Boda L. Gergely
A kísérőprogramok közül Sipos Levente kiemelte Földes László Hobo Bob Dylan-koncertjét, amelyet Erdélyben először hallhat a közönség. Fellép Marosvásárhelyen a Takarmánybázis Tandem Film a hangok felől című előadásával, amely élő továbbgondolása az 1945 című film Szemző Tibor által komponált zenei világának.
Ez Ioan Dobrinescu román zeneszerző átírásában élőben is felcsendül a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekarának művészeiből álló Transylvanian Wind Ensemble fúvós kvintett előadásában.

A díjnyertes filmek mellett minőségi zenével várják a résztvevőket a november 8–12. között Marosvásárhelyen rendezendő 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.
A fesztiváligazgató elmondta, hogy rövid visszatekintést készítettek azoknak a rendezőknek az alkotásaiból, akik mára már világhírűvé váltak, de pályájuk elején részt vettek a marosvásárhelyi fesztiválon.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!