
A Gárdonyi Gézáról elnevezett GG Eger társulat szerdán mutatja be táncetűdjeit Nagyváradon
Fotó: GG Eger
Gárdonyi Géza műve, a Hosszúhajú veszedelem alapján készített táncszínházi előadásával vendégszerepel Nagyváradon a GG Tánc Eger március 29-én – közölte a váradi Szigligeti Színház társulata.
2023. március 28., 12:202023. március 28., 12:20
A 14 éven felülieknek szóló előadás március 29-én, szerdán 19 órakor kezdődik az Árkádia színpadon. Topolánszky Tamás, a Gárdonyi Gézáról elnevezett egri társulat vezetője az író születésének 160., halálának 100. évfordulójára élvonalbeli, prominens magyar koreográfusokat kért fel,
Tánckompozíciókból áll a magyarországi társulat produkciója
Fotó: GG Eger
A magányos urak meséi a halálig őrzött első szerelem emlékét idézik fel: az élettörténetekben a szerelmeseknek rajtuk kívül álló okok miatt kellett elszakadniuk egymástól.
Az egymáshoz társított tánckompozíciókból az évtizedeken át elfojtva parázsló fájdalom remegése, a be nem teljesedett szerelem örök szépsége sugárzik” – olvasható az egri táncelőadás ismertetőjében.
A magányos urak meséi a halálig őrzött első szerelem emlékét idézik fel a Hosszúhajú veszedelem című produkcióban
Fotó: GG Eger
A produkció jelmeztervezője Bati Nikolett, a zenéért Halász Gábor felel, a koreográfus-asszisztens Emődi Attila, és a koreográfusok: Kulcsár Noémi, Grecsó Zoltán, Feledi János, Halász Gábor, Toplánszky Tamás.
Fotó: GG Eger

Franz Kafka Az átváltozás című, világhírű novellája alapján készült előadás premierjét láthatja a nagyváradi Szigligeti Színház közönsége március 31-én – közölte a társulat.

Szigligeti Ede születésének évfordulóján, március 8-án tartotta a nagyváradi Szigligeti Színház első előadását az új játéktérben, az egykori Transilvania mozi felújított termében.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!