Hirdetés

HolnapUtán Fesztivál: főszerepben a fiatal tehetségek

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Fiatal alkotók és elismert színházi műhelyek előadásai egyaránt helyet kaptak a hétvégén megtartott nagyváradi HolnapUtán színházi fesztiválon.

Pap Melinda

2017. április 10., 12:072017. április 10., 12:07

Elsősorban a pályakezdő tehetségek kaptak főszerepet a hétvégén lezajlott nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon, de neves színházi műhelyek is bemutatkoztak a Szigligeti Színház által immár ötödik alkalommal megszervezett rendezvénysorozaton.

A sokak által a fesztivál legerősebbjének tartott csütörtöki, első napon a Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című előadása nyitotta meg a HolnapUtán Fesztivált. A szülőkkel és gyermekekkel készített interjúk alapján írt, Vargyas Márta által rendezett kísérleti előadás a családon belüli viszonyokról próbál kortárs művészi eszközökkel beszélni. A másodikként színre lépő temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata a színházzal való kapcsolatuk átértelmezésére késztette a nézőket. A Radu Afrim által rendezett A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című, formabontó, az irónia és önirónia eszköztárát egyaránt alkalmazó produkció a színfalak mögé invitálta a közönséget, ahol a nézők önmagukkal szembesülhettek.

Fényűző színházi show

A nagyváradi fesztivál második napján a jövendőbeli, illetve pályakezdő színészek mutatkoztak be a közönségnek: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói a Kiadjamagát című előadásban saját történeteiket fogalmazták újra a színházi eszköztár segítségével. A produkcióban Forgács Péter magyarországi rendező a marosvásárhelyi színészképzés iránt egyre nagyobb érdeklődést mutató magyarországi diákokkal dolgozott, így az általuk „elmesélt” történetek olykor idegennek hatottak az erdélyi, partiumi közönség számára.

A magyarországi „kiruccanás” után a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a Broadwayre röpítették a közönséget, a George & Cole című eladásban a két híres amerikai zeneszerző, zenész, George Gershwin és Cole Porter dalait adták elő fényűző színházi show keretében, a musical teljes eszköztárát felvonultatva. A zenész szakirányú színházi osztály harmadéves diákjai zenei és táncos felkészültségüket egyaránt bizonyították a Novák Eszter rendezte előadásban, olykor kulisszabeli kiszólásokkal emlékeztetve a lelkes, minden egyes jelenetet külön megtapsoló nagyváradi közönséget, hogy valójában egy vizsgaelőadás tanúi.

Szereplőkké váltak a nézők

Míg a budapesti színészhallgatók show-ját „elkényeztetett” nézőkként élvezhették, a nagyváradi Szigligeti Színház Trónok arca casting című előadás során már a közönség tagjai is aktívan részt vettek a Balogh Attila által rendezett produkcióban. A nézők sajátos hangulatú világba csöppentek, ahol az alkotók különleges zenei és látványelemek segítségével próbálták párbeszédre bírni a nézőket. Az improvizációra alapuló interaktív produkciót a jelen lévő színészhallgatók „mentették meg”, akik örömmel jelentkeztek, és tettek eleget a ceremóniamester rendező utasításainak. Bár az olykor sámánista szertartásokra hajazó előadásnak nagyrészt sikerült bevonni a nézőket, azok, akik úgy döntöttek, mégsem részt a bizalomjátékokban, olykor vontatottnak és unalmasnak érezhették a direktor bevallása szerint minden alkalommal másként alakuló performansz „fesztiválkiadását”.

A fesztivált számos kísérőprogram színesítette: a budapesti színészhallgatók egy csoportja például Pink Mojos and The Fuckfaces elnevezésű zenekarával lépett színre, és közismert slágerek előadásával bizonyította tehetségét. A Szigligeti Színház munkatársai is összeálltak egy alkalmi koncertre, és a színészek mellett a marketingosztályon dolgozók is mikrofont ragadtak. A stúdióban Németh László grafikus színházi plakátkiállítását tekinthették meg az érdeklődők, vasárnap pedig a fiatal szerzők, színészhallgatók és rendezők együttműködéséből született HolnapUtán Projekt performanszt láthatták. A fesztivál zárásaként Molière Úrhatnám polgárának tapsolhatott a nagyváradi közönség, amelyet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vitt színre Sardar Tagirovsky rendezésében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés