Hirdetés

Hogyan ne készítsünk dokumentumfilmet?

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Fischer István erdélyi származású filmrendező műhelygyakorlatán vehettek részt csütörtökön a hetedik Független Stúdiók és Helyi Televíziók Fesztiválja keretében a dokumentumfilmezés iránt érdeklődő résztvevők.

Máthé Éva

2009. augusztus 28., 09:482009. augusztus 28., 09:48

Idén hetedik alkalommal zajlik a Független Stúdiók és Helyi Televíziók Fesztiválja Marosvásárhelyen. A főszervező, Ioan Ceauşescu műsorszerkesztő korábban a bánsági Piskiben kezdte el a sorozatot, mivel onnan tudósított a Román Televíziónak. Aztán Marosvásárhelyre került, jelenleg az állami területi tévéstúdió munkáját irányítja. A vasárnap estig tartó fesztiválra idén körülbelül 110 versenymunka érkezett, először szerepel a programban diák kategória, és e kategóriában negyven produkcióból választja majd ki a zsűri a nyerteseket. A diákfilmek mellett híranyagok, riportok, stúdióbeszélgetések, dokumentumfilmek versenyeznek.

A rendezvény keretében vasárnap délutánig zajlanak majd a vetítések, kiállításmegnyitók, könyvbemutatók és kerekasztal-beszélgetések. A díjakat szombaton este adják át a nyerteseknek. A fesztivál két visszatérő vendége Fischer István, erdélyi származású, Németországban élő neves filmrendező, valamint a skóciai Charles Fletcher, aki pénteken Újságírás az Európai Unióban címmel vezet műhelybeszélgetést. Csütörtökön Fischer István workshopján, a dokumentumfilm-készítésről volt szó.

„Idén harmadszor jöttem erre a fesztiválra, egynapos műhelygyakorlatot tartok – mondta lapunknak a rendező. – Általában ide olyan fiatalok jönnek, akiknek nincs tévés előképzése. Főleg azt mondom el nekik, hogy dokumentumfilm-készítésnél mire kell vigyázni a kép, mire a hang esetében, mire figyeljünk a szinkronnál, a vágásnál” – mondta a szakember. „Van egy híres példám, amit mindig megismétlek olyankor, amikor kezdőkkel vagyok együtt: a magyarok készítettek egy borzalmas dokumentumfilmet, aminek az anyagát a Spielberg Alapítványtól kapták meg, ők minden lágertúlélővel szóba álltak, interjút készítettek velük. Nos a film készítői kiválogattak ezek közül 6-7 személyt.

Fischer István

Fischer István filmrendező Kolozsváron született. Leningrádban közgazdasági egyetemet végzett, majd operatőri képzésben részesült Bukarestben. A Híradó és Dokumentumfilm Stúdió után a bukaresti Román Televízió magyar adása munkatársaként rengeteg portréfilmet készített neves személyiségekről.

Ő készítette Páskándi Géza novellája alapján az első erdélyi magyar játékfilmet a Janovics Jenő-féle első, erdélyi magyar filmstúdió megszűnte óta, a Legalább Európát…, amelyet még a gyártás évében betiltottak. A saarbrückeni (Németország) televíziónál is dolgozott, innen ment nyugdíjba.

Azonban egyrészt nem vették figyelembe azt, hogy előbb az illetőnek ki kell beszélnie magából, amit előre elképzelt, és csak azután lehet érdemben kérdezni a riportalanyt. Másrészt a nénik kifestették magukat, felvették az ékszereiket, az operatőr pedig kiválasztotta a lakásokban a legszebb háttereket, így a téma, a láger borzalmai és a képi világ teljesen ellentmondott egymásnak.” Fischer Istvánt e példa mellett számos hasznos tanáccsal és információval szolgált a téma iránt érdeklődő fiataloknak.

A workshop résztvevői közül haton egy Turnu Severin-i magán rádió- és tévéstúdiótól érkeztek, akik számára a stúdió vezetősége ingyenes részvételt biztosít a fesztiválon. Vezetőjük, Beatrice Urucu lapunknak elmondta: már három díjat kaptak a korábbi SIMFEST-ek alkalmával. A Fischer István vezette workshop román nyelven zajlik, miközben Marosvásárhelyen egyre több olyan fiatal dolgozik, akik – jobbára előképzés nélkül – magán- vagy állami tévéstúdióknak magyar nyelvű anyagot gyártanak. Kérdésünkre, hogy magyar csoportnak tart-e előadást, a rendező elmondta: „Ilyesmire nem kértek fel. Úgy látszik, erre nincs igény.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés