2007. november 08., 00:002007. november 08., 00:00
Hadnagy Miklós, a kulturális központ igazgatója a Krónikának elmondta: a 2007-ben meghirdetett Magyar Fotómûvészet Éve jegyében több kiállítást szerveztek, melyek közül az elsõ és egyben a leglátogatottabb a Mérték címû, öt világhírû magyar fotós munkáit bemutató tárlat volt. „Úgy döntöttünk, hogy a tematikus évet lezárva egy hasonló nagyságrendû kiállítást szervezünk. Mostani tárlatunk anyagát azonban más jelleg szerint válogattuk, hiszen a Mérték mûvészfotók gyûjteménye volt, ez alkalommal viszont sajtófotókat mutatunk be\" – tájékoztatott Hadnagy. A Magyar Távirati Iroda fennállásának 125-ik évfordulója alkalmából állította össze azt az elmúlt 50 évre visszatekintõ sajtófotóanyagot, amely több mint 300 fényképet tartalmaz. A tárlat anyaga 1956-tól máig úgy követi végig a fontos történelmi pillanatokat, hogy az elmúlt félszáz esztendõ eseményeinek nosztalgikus látásmódját hozza vissza – fogalmazott az igazgató. A vándorkiállítás az elmúlt hónapokban megjárta Magyarország több nagyvárosát, láthatták Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Esztergomban, Gyõrött és Pécsett. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön, januárban pedig Kolozsváron várja a látogatókat.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.