
Erdélyi művészeket is kitüntettek Hevesi Sándor-díjjal a színház március 27-i világnapja alkalmából: Tapasztó Ernő színész-rendezőt, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetőjét, valamint Molnár Levente gyergyóremetei születésű, világhírű operaénekest.
2022. március 27., 15:122022. március 27., 15:12
2022. március 27., 16:122022. március 27., 16:12
Amint az Aradi Kamaraszínház közleményében olvasható, a díjjal olyan művészek munkáját ismerik el, akik a legtöbbet teszik a magyar színházművészet nemzetközi megismertetéséért, elismertetéséért. A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának kezdeményezésére alapítottak 1998-ban.
A színházak és szakmai szervezetek által javasolt művészek közül az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja képviselőiből álló kuratórium dönti el, hogy az adott évben kik részesülnek az elismerésben. Idén Tapasztó Ernőn és Molnár Leventén kívül Ágh Márton díszlet-, jelmez- és látványtervezőt is kitüntették.
Tapasztó Ernő
Fotó: színház.hu Németh Mónika
Vezetésével az Aradi Kamaraszínház mintegy hatvan díjat nyert romániai, magyarországi és nemzetközi színházi fesztiválokon. Az aradi színész-rendezőt a Szegedi Pinceszínház jelölte a díjra. Az aradi és szegedi társulat által létrehozott Szeged-Arad Színháztengely határon átívelő művészeti társulás alig néhány éve jött létre, ennek ellenére már több izgalmas koprodukcióval álltak a nézők elé, kiérdemelve a szakma figyelmét is.
Molnár Levente
Fotó: Haáz Vince
Nemzetközi bemutatkozására 2007-ben a cardiffi énekversenyen került sor, egy évvel később már a londoni Covent Gardenben lépett fel. Az elmúlt években Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Londonban, New Yorkban, Tokióban és Madridban is fellépett. 2016-ban művészi munkáját Liszt Ferenc-díjjal ismerték el. 2017 júliusában szülőfalujában díszpolgári címmel tüntették ki. Szintén 2017-ben Magyar Örökség díjjal tüntették ki. 2019. február 21-én jelent meg első szólólemeze Nagyok, melankolikusok, vidámak, hősök címmel.
A Hevesi Sándor-díj korábbi kitüntetettjei között szerepelt Eszenyi Enikő (2001), Oszvald Marika (2003), Alföldi Róbert (2010), Bérczes László (2010), Mundroczó Kornél (2013), Vidnyánszky Attila (2016), a romániai művészek közül pedig Tompa Gábor (2011) is. Továbbá Balog József, a szegedi MASZK Egyesület elnöke, a nemzetközileg is elismert szegedi Thealter Fesztivál művészeti vezetője, aki egyben az Aradi Kamaraszínház társulatának tagja is, tavaly vehette át a Hevesi Sándor-díjat.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!