Hirdetés

Hepiend nélkül a Filmtettfeszten

•  Fotó: Filtett.ro

Fotó: Filtett.ro

Az állampolgár és a Kút című játékfilmet láthatta a közönség a 17. Filmtettfeszt keretében Kolozsváron.

Kőrössy Andrea

2017. október 09., 09:462017. október 09., 09:46

Hiába reménykedett hepiendben a Filmtettfeszt közönsége, a magyar filmszemle keretében Kolozsváron szombat este bemutatott két játékfilm egyike sem szolgált boldog végkimenetellel.

Vranik Roland Az állampolgár és Gigor Attila Kút című filmjében azonban ez az egyetlen közös pont: míg előbbi egy társadalmi jelenségbe ágyazott személyes dráma, utóbbi egy már-már tarantinós, váratlan fordulatokban bővelkedő akció.

Hirdetés

Az állampolgár nézői szinte az első pillanattól sejthetik, hogy a történet nem a hepiend felé halad, a jó döntés lehetősége ugyanis minden képkockával egyre lehetetlenebbnek tűnik. A történet főszereplője a Nigériából Budapestre került Wilson (dr. Cake-Baly Marcelo), aki

biztonsági őrként dolgozik egy vegyesboltban, és minden vágya, hogy magyar állampolgár legyen, az ehhez szükséges vizsgán azonban rendre megbukik.

A siker érdekében magántanárhoz fordul, Wilson és az őt alkotmányos jogokra, magyar történelemre és művészetre oktató Mária (Máhr Ágnes) között pedig rövid időn belül szerelem bontakozik ki. Mari elhagyja a férjét és felnőtt gyermekeit, hogy Wilsonhoz költözzön, időközben azonban felbukkan a férjezetlenül teherbe esett, Iránból elmenekült Shirin (Arghavan Shekari), akinek egyetlen lehetősége a kitoloncolás ellen, ha férjhez megy egy magyar állampolgárhoz.

Wilson mindent megtesz annak érdekében, hogy a dolgok jól süljenek el, de lehetőségei korlátozottak, és egyre inkább úgy tűnik, magára marad a két fronton zajló küzdelemben.

„Nem aktuálpolitikai állásfoglalás”

A főhőst alakító, bissau-guineai, magyarul jól beszélő Cake-Baly Marcelo nem hivatásos színész, a kolozsvári vetítést követő közönségtalálkozón pedig az is kiderült, hogy többé-kevésbé önmagát játssza: a vászonról megismert, az őt ért nehézségek és akadályok ellenére jó kedélyű, őszinte és egyszerű ember köszöntötte a nézőket, akik többször is tapssal fejezték ki elismerésüket.

Mint kifejtette, 16 évesen került Magyarországra, ahová tanulni érkezett, elvégezte a közgazdasági egyetemet, hazájába viszont nem tért vissza, ugyanis az élet úgy hozta, hogy itt alapított családot. Szakmájában nem tudott elhelyezkedni, ehhez elmondása szerint bőrszíne is hozzájárult, így 2005 óta villamosvezetőként dolgozik.

Idézet
Mélyen érintett a film. Ami benne van, azt mind átéltem, csak az élményeimet kellett átadnom”

– fogalmazott Marcelo arra utalva, hogy rengeteg előítélettel kellett megküzdenie. Az állampolgár bemutatója óta viszont „kicsit jobban” érzi magát, sokan felismerik, gratulálnak neki, ha újra felkérnék, szerepelne még filmekben. Wilson szerepét ugyanis teljesen szokatlan módon kapta meg:

Vranik Roland rendező meglátta az utcán, utánaszaladt, és megkérdezte tőle, hogy nem lenne-e kedve eljátszani a főhőst készülő filmjében.

•  Fotó: Facebook/Filmtettfeszt Galéria

Fotó: Facebook/Filmtettfeszt

„Arra gondoltam, nincs mit veszítenem, ezért elvállaltam” – árulta el Marcelo. Fehér Károly producer kiemelte, Az állampolgár nem aktuálpolitikai állásfoglalás,

távolról sem akartak a migránsválságról véleményt megfogalmazni, „ez mindig is egy emberi történetnek készült”.

Ezt alátámasztja, hogy a munkának jóval a válság 2015. őszi „eszkalálódása” előtt álltak neki, a rendező és Szabó Iván társ-forgatókönyvíró 2013-ban kezdett adatokat gyűjteni, a forgatás pedig 2015-ben zajlott. „A történelem egyszer csak utolérte a filmet” – fogalmazott a producer.

Kútba esve nincs megállás

Teljesen más típusú világba kalauzolta a nézőket Gigor Attila Kút című filmje, amelynek világa az állandó elemek változtatásával folyamatosan átalakul: a jó- és rosszfiúk szerepet cserélnek, a megmentői pozícióra áhítozó karakter pedig maga szorul(na) megmentésre.

A főhős, vagy inkább antihős Laci (Jankovics Péter) úgy dönt, hogy az anyjával és őt még kiskorában elhagyott apjával szeretne élni, ezért az osztrák határ közelében elhagyatottan álló benzinkúthoz utazik, amelyet apja menedzsel.

A „rossz vértől hajtott” Laci hamarosan a várva várt nagybetűs kaland részese lehet,

a benzinkúthoz ugyanis megérkezik a sötétszínű furgon, amellyel fiatal és csinos prostituáltakat szállítanak Svájcba. A lányok alig várják, hogy munkába állhassanak, a kocsi azonban lerobban, ezért kénytelenek több napot a semmi közepén tölteni.

Az ugyanazzal az unott arckifejezéssel autót szerelő, udvarolgató és fegyvert ragadó Laci eközben meglehetősen sután próbálkozik valamiféle erkölcsi kinyilatkoztatás célba találásával, csakhogy közben ő maga csúszik egyre lejjebb.

A film előrehaladtával a néző ezúttal is sejteni kezdi, hogy a történetnek jó vége nem lehet, a Kútban azonban a szereplők igazán meg sem próbálják jó irányba terelni a történéseket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés