Hirdetés

Helyreállították a bögözi műemlék templom falfestményeit

Majdnem 800 év után ismét eredeti pompájában tekinthető meg a bögözi református műemlék templom értékes falképegyüttese. A megújult freskókat a november 24-én megszervezendő, Épített örökségünk védelme a Kárpát-medencében című konferencia keretében adják át ünnepélyesen, egyben további támogatókat keresnek a felújítási munkálatok folytatásához.

Krónika

2012. november 07., 08:442012. november 07., 08:44

 A Hargita megyei templom leginkább középkori falképei révén került a művészettörténeti kutatások érdeklődési körébe. A szakirodalom szerint az Árpád-kori templomban található például a Szent László-legenda legkorábbi ábrázolása, keletkezését a 13. század végétől a 14. század közepéig terjedő időszakra teszik. Jelenleg a templombelsőben a hajó nyugati és északi falát díszítik a két vagy esetleg három periódusban festett falképek.

Az egyházközségnek 1865 óta tudomása volt a falfestményekről, de csak Csehély Adolf udvarhelyi tanár figyelt fel a templom 1898-as tatarozása során az újra előbukkanó figurális ábrázolásokra. 1930-ban a nedvességtől lemálló meszelés alól előtűntek az alsó képszalag egyes jelenetei, ekkor figyeltek fel a Krisztus mandorláján vörössel írt rovásírásos feliratra. 1942-ben került felszínre az utolsó ítélet és a Szent Margit-legenda ábrázolása, valamint a Szent László-legenda 2. és 3. jelenete. A nyugati falképet 1966-ban tárták fel. 1943 novemberében készült egy restaurálási javaslat és értékbecslés, de a terveket a háborús események meghiúsították.

A templom átfogó restaurálási tervének elkészítését még 2009-ben kezdeményezte az Új Ezredév Alapítvány. Az ehhez szükséges támogatások begyűjtését egy 2010-ben a helyszínen megrendezett konferencia szolgálta, amelynek nyomán a magánszemélyektől, cégektől és a Hargita megyei önkormányzattól kapott összegek után az akkor még Kelemen Hunor vezette művelődésügyi és műemlékvédelmi tárca is jelentős összeggel járult hozzá a teljes körű felújításhoz, amely az idei év elején kezdődött el.

A román állam 1 768 240 lejjel járul hozzá a templom megújulásához 2012 és 2013 folyamán, a keretösszegből 2012 végéig 900 ezer lejt folyósít a szaktárca. A hónap végén megszervezésre kerülő konferencián a templom teljes restaurálásának programját is ismertetik, és további támogatókat keresnek a munkálatok zavartalan folytatásához.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés