Hirdetés

Heltai Gáspár Alapítvány: nagykorú szervezet, kiterjedt feladatkör

•  Fotó: Ilusztráció

Fotó: Ilusztráció

A rendszerváltás után megalakult első erdélyi közhasznú alapítványok egyikének, a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványnak az iskolai-egyetemi szünidőben nem túl nagy a forgalma, ezért tudunk leülni nyugodt beszélgetésre Pillich Katalinnal, az alapítvány ügyvezető elnökével.

2009. július 27., 10:512009. július 27., 10:51

A Kolozsvár belvárosában, az egykori Mikó-kert tövében a tágas, felújított polgári házban meghúzódó közintézményt egyszerűen csak a Heltaiként emlegetik a kolozsváriak, vagy a városban tanuló magyar diákok, egyetemisták. Itt működik a rendszerváltás után megalakult első erdélyi közhasznú alapítványok egyike. A nyári uborkaszezonban, iskolai-egyetemi szünidőben nem túl nagy a forgalma, ezért tudunk leülni egy kis nyugodt beszélgetésre Pillich Katalinnal, az alapítvány ügyvezető elnökével.

„1991-ben jegyeztettük be a férjemmel a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványt, amely immár 18 éve működik, és amelynek elsődleges célja az volt, hogy az akkoriban Magyarországról bőségesen érkező könyvadományokból a kolozsvári magyar olvasóközönséget kiszolgáló közkönyvtárat hozzunk létre” – meséli Pillich Katalin, aki férjével, Pillich László közíró-újságíróval hozta létre az intézményt. A könyvtár köré aztán kiépültek a különféle kulturális rendezvények, melyeket ma a Heltai alapítvány szervez és támogat. „Bár a nevünk könyvtári alapítvány, ma már inkább kulturális alapítványnak mondanám” – teszi hozzá az ügyvezető.

Az intézmény fontos szerepet vállal a hagyományőrzés, hagyományápolás terén, oktató- és továbbképző programokat, de néptáncoktatást is szervez az alapítvány. Bár eleinte a könyvtár fenntartására, és az egyre bővülő tevékenységek finanszírozására kizárólag pályázati pénzeket használtak, Pillich László előrelátásának köszönhetően panzióval, konferenciateremmel és alkalomadtán étteremként is működő kávézóval bővítették az intézményt, ezek bevétele az alapítvány önfenntartását hivatott biztosítani. Az alapítvány konferenciaközpontként is működhet, hiszen a szállás- és étkezési lehetőség, valamint a konferenciaterem is egy helyen megtalálható. Az alapítvány továbbra is pályázik, de amint Pillich Katalin elmondta, egyre kevesebb támogatás érkezik a magyar civil szervezetek számára, ráadásul a pályázati pénzek odaítélése is rosszul szervezett, így ezekre nem lehet hosszú távú, évente megrendezésre kerülő programokat alapozni. „Az alapítvány havi fenntartási költségei – az alapköltségeket és a bérezést beleértve – körülbelül 200 ezer lej, így ha nem lennének ezek a saját bevételt biztosító források, elképzelhetetlen lenne a változó sikerű pályázati támogatásokból fenntartani a szervezetet” – magyarázza az ügyvezető.

Néptánc Szent István ünnepén

Az alapítvány hagyományőrzésben betöltött szerepe többek között abban nyilvánul meg, hogy a kezdetektől támogatta a kolozsvári táncházmozgalom továbbélését, és részt vett a néptánctáborok megszervezésében. „A táncházmozgalomhoz egyébként személyes kötelékek fűznek, hiszen a fiunk, Balázs másodikos kora óta néptáncos, jelenleg pedig ő irányítja a Szarkaláb néptáncegyüttest” – magyarázza Pillich Katalin.
A Szarkaláb együttes hetente háromszor próbál a Heltaiban, és cselekvő részese az alapítvány egyik legrangosabb rendezvénye, a Szent István Néptánctalálkozó szervezésének. A rendezvényt évente az európai kisebbségek néptánctalálkozójaként hirdetik meg, hiszen – amint vendéglátónk elmondja – Nyugat- és Közép-Európából kisebbségeket tudnak így meghívni: lemkeket Lengyelországból, szorbokat Németországból, de a dél-tiroliak és a rétorománok is vendégeskedtek már, idén pedig a szardíniaiakat várják.

Az intézmény másik fontos szempontja, hogy ily módon össze tudják gyűjteni a különböző országokban kisebbségként élő magyarokat, illetve a magyarországi kisebbségeket. A kezdetektől – mind a 11 fesztiválon – részt vettek a rendezvényeken a méhkeréki románok és a dél-bánságiak. A fesztivál központja minden évben Kolozsvár, de a részt vevő táncegyütteseket a megyében több helyszínre kiviszik, sőt az utóbbi években a Szilágy megyei Zsobokon is fellépnek a csoportok. Pillich Katalin elmondta, hogy a rendezvény nyitógáláját minden évben Szent István napján, augusztus 20-án rendezik, az ünnepélyes megnyitónak a Kolozsvári Állami Magyar Színház épülete ad otthont. Így lesz ez ebben az évben is. A szervezők reményei szerint a magyar nagykövet vagy a főkonzul köszönti majd a résztvevőket. A rendezvény második napján Kidébe, Zsobokra, Bánffyhunyadra látogatnak majd a táncosok, a harmadik napon pedig Magyarfenes lesz az úti cél. A részt vevő települések mindegyikén a helyi néptáncegyüttesek is bekapcsolódnak a táncbemutatókba, ezt népviseleti felvonulás kíséri, a szervezésben pedig az illető települések is részt vállalnak, ők alakítják ki maguk számára a programot.

A rendezvény látványos momentuma a 11 éve minden alkalommal megszervezett kolozsvári népviseleti felvonulás, mely a Heltai székhelyéről indul, és a résztvevők a Főteret megkerülve a Szent Mihály-templomban gyűlnek össze, ahol meghallgatják a Szent István-napi ünnepi misét. „Kezdetben gyakran füttyszó kísérte a felvonulást, Gheorghe Funar korábbi polgármester például egy ízben föl is jelentett bennünket, mert a magyar zászlót is végigvittük a menettel, de mivel a magyarországi románok vitték a zászlót, könynyen visszavertük a támadást” – meséli Pillich Katalin. A zárógálát Kalotaszentkirályon rendezik. A több mint egy évtizede zajló rendezvényt idén például a városi tanács is jelentős összeggel támogatja.

Történelem és színház

Az alapítványnak más egyéb közművelődési tevékenysége is van, a jelentősebb évfordulók alkalmával történelmi vetélkedőket szerveznek, többnyire pályázati pénzekből. Évek óta rendezvénysorozatot indítanak március 15. tájékán, kolozsvári és Kolozs megyei iskolákat, bevonva tematikus rajzversenyt és történelmi versenyt hirdetnek meg, a vetélkedők élenjárói között pedig értékes nyereményeket osztanak ki. Ősszel az ’56-os forradalom tiszteletére szerveznek minden évben megemlékezést, volt olyan alkalom, amikor a Kolozs megyei meghurcoltakat, illetve hozzátartozóikat hívták össze, kiállítást szerveztek a forradalommal kapcsolatos dokumentumokból, megőrzött tárgyi emlékekből, a résztvevők pedig a forradalmi eseményekről mondták el emlékeiket.

Idén októberben is megrendezik a Horváth Béla Stúdiószínpaddal közösen a Kolozs megyei amatőr színjátszócsoportok találkozóját, ezúttal Benedek születésének 150. és halálának 80. évfordulója apropóján. Ezenkívül minden évben rendezvényeket szerveznek a hagyományos ünnepeken, megszokott például a karácsonyi és farsangi gála, szeptember végétől, október elejétől pedig ismét beindul a Heltai-táncház, ahol élő zenei kísérettel folyik a néptáncoktatás. Az oktatásban jelentős szerepet vállal a Szarkaláb néptáncegyüttes, amely jelenleg európai turnén vesz részt, és ennek utolsó állomása Szardínia. „Ezek a kapcsolatok úgy működnek, hogy elhívjuk a különféle kisebbségek néptáncegyütteseit, és rendszerint ők is meghívják magukhoz a mi táncosainkat. A kisebbségi szervezetekkel közös EU-s pályázatokban is részt veszünk, a Szarkaláb együttes például a lemkek és a szorbok hasonló alapítványaival tervez közös pályázatot írni” – magyarázza Pillich Katalin.

Segítség pályázatírásban

A pályázatírás manapság külön szakmává nőtte ki magát, és sokszor a hozzáértőknek is gondot okoz. Az alapítványnál szakértők állnak a fiatalok, diákok rendelkezésére: ha bárki hozzájuk fordul egy jó ötlettel, segítenek neki megírni a pályázatot, hogy tervét kivitelezhesse, így egyrészt támogatják az ötletek megvalósulását, másrészt bevezetik a tapasztalatlanokat a pályázatírás rejtelmeibe. Például a Sapientia Egyetem filmeseinek is segítettek már pályázni, jelenleg pedig egy könyvkiadási pályázatban segédkeznek.
A könyvtár indulókészletét az alapítvány 1991-ben kapta két, Magyarországon felszámolt könyvtár anyagából, majd magyarországi adományokból és magánemberek felajánlásaiból bővítették.

Az intézmény folyamatosan pályázik új könyvek vásárlására, ez azonban esetleges, hiszen az utóbbi időben ilyesmire alig lehet pályázati kiírást találni. „A szerencsénk az, hogy azok a magyarországi kiadók, amelyek a kulturális minisztérium támogatásával adnak ki könyveket, kötelesek bizonyos könyvtáraknak eljuttatni néhány példányt. Ezekből, illetve személyes kapcsolataink révén tudjuk biztosítani az újabb kiadványokat könyvtárunk számára” – tudjuk meg Pillich Katalintól. A könyvtár minden egyetemi év elején megkeresi a magyar szakok tanárait, hogy megtudják, milyen ajánlott irodalmat adnak ki a diákoknak, majd megpróbálják ezeket megszerezni a partnerkönyvtáraktól, sajnos olykor kevés sikerrel. „A könyvtárak többsége inkább csak a kiselejtezett könyvállományt küldi el, de ezt is köszönettel fogadjuk, mert másik, vállalt feladatunk kisebb közép- és észak-erdélyi könyvtárak létrehozásában segédkezni, így a számunkra nélkülözhető könyveket ezeknek továbbítjuk” – magyarázza az ügyvezető.

Az alapítvány következő terve egy kisebbségi dokumentumtár létrehozása, melyet a könyvtár fölötti részen alakítanának ki.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés