2007. február 19., 00:002007. február 19., 00:00
Romániában az iskolaközpontját Nagyváradon, a Don Orione-gimnáziumbanalakították ki, a továbbiakban pedig kisebbtelepüléseken is házhoz kívánjákvinni a zenei és a művészeti oktatást. ElsőkéntPeceszentmártonban és Biharszentandrásonindítják be a képzést. Manyák Erikszerint a Melomanban zajló oktatás egyik nagy előnye,hogy a tanárok hangszereket is biztosítanak majd agyermekeknek. Az alapítványi kerettel működőtanoda létrehozásához szükségespénzt uniós pályázat révénteremtették elő, továbbá a szaktárcátólis sikerült megszerezni a szükséges engedélyeket.
Manyák Erik zenei pályafutásaKolozsváron kezdődött, Nagyszebenben karmesterkéntés pedagógusként dolgozott, valamint a népszerűnemzetközi dzsesszfesztivál létrehozásábanis részt vett. Játszott az ország elsődixie-muzsikát játszó együttesében,majd miután a zenekart a kommunista rendszerben beszüntették,Németországban, Svájcban majd Magyarországonkereste a boldogulást. Szülővárosábahazatérve Meloman néven zeneboltot alapított. Ahétvégén megnyílt üzlet hiánypótlóa 220 ezer lakosú városban, a Szilágyi Dezső(Moscovei) utcai szaküzletben a minőségi hangszerektőla kottatartókon, partitúrákon át akeverőpultokig mindent meg lehet találni, amire egymuzsikusnak szüksége lehet. A zenebolt már az elsőnapon nagy sikernek örvendett, a vásárlókkedvükre próbálgatták a francia, japánés német márkájú hangszereket. Azüzlet tulajdonosa elmondta, hétvégenként aboltban hangszerbemutatókat tartanak a szakemberek számára,a város zenekedvelői pedig színvonalasdzsesszkoncertekre számíthatnak. Az alapítványhavonta egyszer Európa egy-egy neves klasszikus-, illetvedzsesszmuzsikusát hívja meg a városba.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.