
Nem kapták meg fizetésüket hétfőn, a szerződésben szereplő dátumon a román közszolgálati televízió (TVR) alkalmazottai – tájékoztatta a sajtót Dragoş Bocanaciu, a szakszervezet elnöke.
2016. február 16., 18:422016. február 16., 18:42
Ezzel párhuzamosan Irina Radu, a TVR ideiglenes elnök-vezérigazgatója levélben tájékoztatta a parlamentet, hogy a Román Televízió anyagi helyzete súlyosbodott, miután az alkalmazottak egy nagyobb csoportja bíróságon követelt – és kapott – fizetésemelést. A TVR 726 alkalmazottja indított pert az intézmény ellen, amelyben a fizetésük fogyasztói árnak megfelelően történő emelését követelték. Miután a pert jogerősen megnyerték, megindult a kényszervégrehajtás.
A TVR visszamenőleg összesen mintegy 62 millió lejt volt kénytelen kifizetni az elégedetlen alkalmazottaknak, ennek következtében viszont a tévétársaság számláin nem állt rendelkezésre elegendő összeg a fizetések kiutalásához. Az ideiglenes vezérigazgató szerint a hiány pótlása után 24–48 órával tudják megkezdeni a bonyolult banki utalásokat, ám reméli, hogy a hét folyamán minden munkatárs megkapja a fizetését.
Az alkalmazottak figyelmét arra is felhívta, hogy a jelenség csak akkor ismétlődik meg, ha újabb perek nyomán újabb kényszervégrehajtás elé néz a társaság, így arra kérte az elégedetlenkedőket, hogy ne tegyenek keresztbe több mint 2500 társuknak. Ennek ellenére már újabb alkalmazottak indítottak hasonló pert fizetésük növelése érdekében.
Dragoş Bocanaciu ugyanakkor egy belső körlevélben arról tájékoztatta az alkalmazottakat, hogy a fizetés késéséhez semmi köze sincs a kényszervégrehajtásoknak, amelyek éppen azért szaporodnak nap mint nap, mert a TVR vezetősége az utóbbi két évben a füle botját sem mozdította az alkalmazottak jogos követeléseire, hogy a 2008–2012 közötti inflációt kiegyenlítendő ezzel arányosan növeljék a fizetéseket.
Dragoş Bocanaciu ugyanakkor azt követelte a TVR vezetőségétől, mondják el, hogyan költhettek el az évek során mintegy 60 millió eurót a Bajnokok Ligája, a labdarúgó-Európa-bajnokság és világbajnokság mérkőzéseinek, illetve a téli és nyári olimpiának a közvetítésére csak azért, hogy az emberek elégedettek legyenek, és az épp nyeregben lévő pártra szavazzanak – szerinte ugyanis erre vezethető vissza a köztévé minden problémája. A parlament illetékes bizottságai legkésőbb jövő héten tekintik át a TVR helyzetét.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!