Hirdetés

Hatalomvágy képekben

Shakespeare Macbethjét mutatják be Sepsiszentgyörgyön A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színpadán először mutatják be Shakespeare Macbethjét pénteken 19 órától. A világirodalom egyik legkomorabb művét David Zinder izraeli vendégrendező álmodta a

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2006. március 24., 00:002006. március 24., 00:00

A rendezővel együtt először dolgoznak külföldi vendégművészek a Tamási Áron Színházban: Miriam Guretzki díszlet- és jelmeztervező, illetve Yaron Abulafia világítástervező. A darab gazdag és színes cselekménye olyan morális kérdéseket feszeget, amelyek ma is meghatározzák az egyetemes erkölcs és a személyes igazságok viszonyát. Macbeth világát a társadalmi alárendeltségből származó komplexusok, a politikai ambíciók, a hatalomvágy, cselszövés, az elvárásoknak való megfelelés alkotják.
David Zinder, a színészpedagógusként és színházrendezőként egyaránt nagy tapasztalattal és hozzáértéssel rendelkező művész Romániában eddig a kolozsvári magyar társulattal vitt színre három produkciót. Mint a Krónikának elmondta, élményt jelent számára, hogy „egyedülállóan intelligens és receptív” színészekkel dolgozhat együtt Erdélyben. A jelenlegi munkájáról elmondta, Shakespeare darabjaiban nehéz egyetlen vezérvonalat megragadni, az ő olvasatában a Macbeth elsősorban a gyengeségről szól. Macbeth kemény katona, akit elsodor az ambíció, gyengesége gyilkolásba kergeti.
Zinder több színésztréninget tartott a főbb szereplőknek, saját ImageWork Training elnevezésű módszerét alkalmazva. Mint elmondta, úgy dolgozott, mint egy festő, képeket látott a színpadon, azokat fejlesztette tovább. Az izraeli művésznek ez az első Macbeth-rendezése, amelyet már otthon alaposan előkészített: részletes adaptációval érkezett Sepsiszentgyörgyre, a 95 oldalas szövegkönyvből 20 oldal rendezői utasításokat tartalmazott. Az előadás megmozgatta a Tamási Áron Színház életét, hiszen 27 színész lép fel benne, a főbb szerepeket Nemes Levente, Ferenczi Gyöngyi, Nagy Alfréd, Péter Hilda, Pálffy Tibor, Kicsid Gizella és Mátray László játssza.


Pálffy Tibor (Macbeth): Mindegyik szereplő – Macbeth is – egy rendszer része, és minél nagyobb a hatalma, annál nagyobb rendszerben mozog. Macbeth tragédiája, hogy nagyobb rendszert akar, mint amit megbír, a hatalomszerzésnek pedig túl nagy ára van. Az erkölcsi értékeken túl nem a dolgok természetes rendjét követi, és olyan energiákat szabadít fel önmagában, amelyek az önpusztításba torkollnak. Az előadás közepéig még tétovázik, hogy átengedje-e magát a hatalomvágynak, de végül elbukik. Ami engem illet, a gesztusaim, a hangsúlyok ösztönösen születnek, és utólag tudatosítom ezeket, hogy meg tudjam majd ismételni. Zinder mesterfokon alkalmazza saját színészképzési módszerét, de úgy gondolom, túlzás lenne azt mondani, hogy ez az egyedüli járható út: a lényeg az, hogy a színész minél több technikát birtokoljon, és a munkafolyamat során engedje dolgozni az ösztöneit, az idegrendszerét.


Kicsid Gizella (Lady Macbeth): Sok örömmel és kínlódással jár ez a szerep, olyan érzéseket, dolgokat kell kihoznom magamból és megmutatnom, amelyre eddig nem volt lehetőségem: az emberi hatalomvágyat és az ebből fakadó gyengeséget. Amúgy nehéz egy másik kultúrából jövő, ismeretlen életszemléletű rendezővel egymásra hangolódni, de ez most sikerült. Ha nem sikerült egy állapotot azonnal felidézni magamban, a képzeletemet hívtam segítségül. A szereplő lelki alkatát egy gesztussal is meg lehet fogalmazni. Ezt a mozdulatot előadás előtt többször megismétlem, és felidézem a testemben azokat az érzéseket, amelyekre szükségem van ahhoz, hogy megjelenítsem a figurát. Várom, hogy megszülessen az előadás, és pontosan olyan legyen, ahogyan a próbák során átéltem.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés