
Három fiatal tehetségnek biztosít ösztöndíjat fejenként 2000 lej értékben a kolozsvári Jazz in the Park abból az alapból, amelyet a július első hetében lezajlott fesztivál idején összegyűlt adományokból hoztak létre.
2015. augusztus 31., 23:152015. augusztus 31., 23:15
A nyertesek valamennyien a Sigismund Toduţă Zenegimnázium tanulói, mindhárman magyarok. A dzsesszfesztivál részvevőinek adományaiból összegyűlt több mint 41 ezer lejből az ösztöndíjak biztosítása mellett három köztéri zenés projektet is finanszíroznak, jelentették be a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon.
Adina Cristea, a Jazz in th Park Alap kezelője a Krónika kérdésére elmondta: arra kérték a zenegimnázium vezetőit, hogy jelöljenek ki három olyan tehetséges diákot, akiket ők támogathatnak. Az iskola vezetői Szabó Szilviát, Portik Henriket és Kis Radut javasolták. „Utólag vettem észre, hogy mindhárman magyarok, ez számunkra teljesen normális, bár véletlen egybeesés, hiszen mi a három legtehetségesebbet kívántuk támogatni nemzetiségtől függetlenül\" – magyarázta Adina Cristea. Hozzáfűzte, a tehetség mellett számításba vették a gyerekek családi, szociális helyzetét is.
A 17 éves Szabó Szilvia lapunknak elmondta: választott hangszere az orgona, kilencedikes kora óta barátkozik a hangszerrel és azt tervezi, hogy majd orgonatanár lesz, illetve szeretne minél több koncerten játszani. A bálványosváraljai fiatal tehetség hozzáfűzte: egy tanára jóvoltából már volt alkalma önálló koncertet adni a Szent Mihály-templomban. Egyébként többnyire komolyzenét hallgat, de azért a dzsesszt is kedveli. Kérdésünkre azt is elárulta, hogy a kapott ösztöndíjat arra költi, hogy eljusson különböző hazai és nemzetközi hangversenyekre, ahol megmutathatja tehetségét.
Alin Vaida, a Jazz in the Park fesztivál igazgatója ugyanakkor elmondta: mintegy 5000 ember adományából gyűlt össze a 41 ezer lejes keretösszeg, ebből 2261 lejt költöttek adminisztrációs ügyintézésre. Hozzáfűzte: szemben más fesztiválokkal, azt a célt tűzték ki, hogy a közösségnek is segítsenek az adományokból finanszírozott alapból, ők ezáltal kívánnak egyediek maradni. Hozzáfűzte, jövőre tovább bővítik a fesztivált, minél több kolozsvári kulturális intézményt vonnának be a szervezésbe.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!