Hirdetés

Harmincöt éves a gyergyószárhegyi képzőművészeti tábor

A hét végén négynapos rendezvénysorozat keretében ünnepelte meg a gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ fennállásának 35. évfordulóját.

Krónika

2009. július 28., 10:302009. július 28., 10:30

Az ünnepség régizenekoncerttel kezdődött szerdán este, csütörtökön Szilágyi Rudolf egri képzőművész mutatkozott be a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában, pénteken Rurális és urbánus környezet a kortárs képzőművészetben címmel konferencia zajlott a szárhegyi kultúrotthonban a Korkép tábor művészeinek, illetve más meghívottak részvételével, szombaton pedig a Lázár-kastély lovagtermében tartották meg az évfordulós ünnepséget.

Alkotótáborból nemzetközi alkotóközpont

„Szárhegyre ma nemcsak Európából, hanem például a Távol-Keletről is szívesen jönnek alkotók” – fejtette ki ünnepi beszédében Siklódi Zsolt, a Művészeti és Kulturális Központ vezetője. Mint mondta, ily módon a gyergyószárhegyi alkotóközpont bekapcsolódott egy olyan nemzetközi művészeti hálózatba, amelyhez szívesen csatlakoznak az alkotók. Kassay Péter, az alkotóközpont igazgatója elődei munkásságát méltatta kifejtve: „Zöld Lajos újságíró, Gaál András és Márton Árpád képzőművész évekig tartó erőfeszítései, kitartása nélkül, ma nem beszélhetnénk alkotóközpontról, és talán a Lázár-kastély sem lenne.”

Az igazgató azt is elmondta, hogy tízéves vezetői pályafutása legnagyobb kihívásának számított, hogy a köztudatban „művésztelepként” ismert, a régi rendszerben nyaranta egyhavi, illetve az utolsó években kéthetesre rövidült Barátság képzőművészeti tábort alkotóközponttá, a művészek kedvelt helyévé alakítsák. „Ehhez infrastruktúrára és megfelelő szálláshely kialakítására volt szükség” – szögezte le az igazgató, kifejtve azt is, sikerült elérniük, hogy ma már korszerű, panzió jellegű szálláshelyen, internetcsatlakozási lehetőséggel várják a különböző országokból érkező művészeket az év egész időszakában.

Természetesen a hangsúly továbbra is a képzőművészeti programokon van, melyeknek keretében magyarországi művésztelepekkel cseretáborokat szerveznek, de teret kaptak a fiatal művészek is, hiszen többek közt az idén szervezett ifjúsági táborban romániai, magyarországi, indiai és tajvani képzőművészeti egyetemi hallgatók alkothattak együtt a szárhegyi alkotóközpontban. A Zöld Lajos, Gaál András és Márton Árpád által életre hívott Barátság művésztábor jogutódja a Korkép képzőművészeti tábor lett, amelyet minden év júliusában szerveznek meg, és amely nemzetközivé nőtte ki magát.

A most zajló Korkép táborba a hazai alkotókon kívül Magyarországról, Indonéziából, Indiából, Dél-Koreából és Németországból érkeztek művészek. Külön tábort szerveznek az idősebb művészeknek, ugyanis a minden szeptemberben megszervezésre kerülő Klasszikusok táborába azokat a képzőművészeket hívják, akik a rendszerváltás előtt az első képzőművészeti táborok résztvevői voltak.

Emellett immár ötödik éve szintén az alkotóközpont ad teret a Muuuvi Fest néven egyre kedveltebbé váló nemzetközi rövidfilmfesztiválnak is, és kétévente írótáborokat is szerveznek, illetve minden szeptemberben itt tartja éves közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Ezenkívül az alkotóközpont szervezésében több erdélyi koncertkörúton  vehetett részt a Kaláka együttes, illetve más neves előadóművészek.

Az indulásra emlékeztek

Az egykori Barátság képzőművészeti tábor életre hívói közül Gaál András festőművész megemlékezésében a 35 évvel ezelőtti időket idézte fel, amikor még maga sem hitte, hogy valóban művésztábor lesz Szárhegyen. „Zöld Lajos optimizmusa segített át minden akadályon” – szögezte le Gaál András. Elmesélte azt is, hogyan sikerült elérniük, hogy Márton Áron püspök 25 évre a művészek rendelkezésére bocsássa a ferences kolostort, illetve azt is, hogyan sikerült Zöld Lajosnak a Lázár-kastély restaurálását elérnie.

Az évfordulós ünnepség keretében nyitották meg az egykori Barátság tábor fotósának, Nagy P. Zoltánnak az Arcképcsarnok című fotókiállítását, illetve bemutatták lapunk munkatársa, Jánossy Alíz a Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetét, amelyben a Krónika Szempont és Kultúra rovataiban megjelent gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központban folytatott beszélgetései olvashatók.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés