
Többek között a Muzsikás Együttes, a Fonó és a Szabolcs zenekarok és az Ördögborda Táncegyüttes is fellép a 14. Partiumi Magyar Napok (PMN) programjában.
2015. július 28., 19:442015. július 28., 19:44
„Hagyományosan gazdag és különleges népzenei és néptánc programok közül válogathatnak a PMN alatt az érdeklődők, akik kivilágos kivirradtig (vagy ameddig bírják szusszal) rophatják a táncot a szabadtéri táncházban is” – áll a Szatmárnémetiben augusztus 17–24. között sorra kerülő rendezvénysorozat szervezőinek közleményében. A fellépők között szerepel Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese, a világszerte ismert és elismert Muzsikás Együttes, amely a hagyományos népzenét és a 20. századi magyar komolyzenét ötvözi. Folk, népzenei és világzenei eseményeken egyaránt fellépnek, de nem idegen tőlük az alternatív zene, a dzsessz, a kelta zene vagy a zsidó zene sem. A zenekar augusztus 18-án, kedden, 21.30-tól a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében lép fel a moldvai születésű Petrás Máriával kiegészülve.
Augusztus 20-án egy a Dinu Lipatti Filharmóniában Kiss Gy. László Liszt-díjas tárogatóművész, valamint Zágoni Mihály tárogatóművész és zenekaruk lép fel. Az ünnepi előadást követően a Tűzoltótorony tövében a magyar „táncházas népzenei újhullám” második generációját képviselő Fonó Zenekar húzza majd a talpalávalót. Ők nemcsak a magyar népzenét, hanem a szomszéd népek népzenéit is tolmácsolják már több mint tizenöt éve.
Augusztus 22-én a Kossuth-kerti színpadon és előtte folytatódik a tánc, 16 órától kezdődnek az előadások a Borókagyökér Egyesület szervezésében, fellép a magyargéresi Kikerics néptánccsoport, a szatmárnémeti Röpike, a mikolai néptánccsoport, a bogdándi Rozsmalint, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a börvelyi Bekek néptánccsoport, a diószegi Szömörce, a szilágyszéri Kukurók néptánccsoport, valamint Pap-Fejér Boglár és a Herdon fivérek. A színpadhoz a Partiumi Mesterségek Utcáján keresztül lehet eljutni, ahol a népművészeti kiállítás, a hagyományos mesterségek bemutatója és kirakodóvásár mellett két napon át számtalan érdekesség, illetve hagyományos népi játszótér is várja a kicsiket és nagyokat az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. Este nyolckor kezdődik a mindig nagy érdeklődésnek és népszerűségnek örvendő szabadtéri táncház, ahol Uhrin Klára es zenész barátai, illetve a Sorogja zenekar muzsikál. Augusztus 23-án 11 órától már ismét hagyományos népi, vásári attrakciók, gólyalábas műsor, kézművesek és kirakodók várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. 17 órától kezdődik a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes előadása. Az 1957-ben alakult, egyik legnagyobb múltú amatőr néptáncegyüttes táncaiban őrzi a Kárpát-medence folklórjának hagyományait, de eltökélt szándéka olyan alkotások létrehozása is, melyek a mai kor emberének gondolat- és érzésvilágát tükrözik. Céljuk, a folyamatos belső alkotómunka mellett olyan művek felújítása, melyek valamikor meghatározó, „alapművei” voltak a magyar néptáncművészetnek. Őket 18 órától az Ördögborda Néptáncegyüttes követi Honvágytánc című összeállításával.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!