2013. január 28., 08:362013. január 28., 08:36
A kilenc fejezetből álló kötet kronologikus felépítésű: a történelmi háttér felvázolása után bemutatja a 2. hadsereg felállításának körülményeit, szervezetét, felszerelését, mozgósítását és 1942 első felében lezajló kiszállítását, majd a nyári hadműveleteket, az őszi állóháború hónapjait, az 1943. januári doni katasztrófa eseményeit, a hadsereg hazatérését.
Bemutat több jelenlegi magyar hadisírt, köztük például a Voronyezstől 25 kilométerre lévő II. Magyar Központi Katonai Temetőt, amely önmagában is 12 ezer 595 elhunyt és 49 ezer 343 eltűnt honvéd és munkaszolgálatos emlékét őrzi. Az egyes fejezetek néhány oldalas történelmi összefoglalóval kezdődnek, azután rövid részletek következnek korabeli dokumentumokból, levéltári forrásokból, tudósításokból, naplórészletekből, majd pedig az adott témához tartozó, többtucatnyi fotót tekinthetik meg az érdeklődők. A kötetben sok esetben nemcsak a fotók készítőjének neve és a felvétel készítésének helye, ideje olvasható, hanem a képek hátoldalán lévő eredeti feliratok is. A fotók jobbára a frontszolgálat mindennapjait ábrázolják, egyszerű honvédeket, amint közlekednek, esznek, tisztálkodnak, pálinkát főznek vagy éppen a szabadidejüket töltik, fociznak, sakkoznak. De látható árok- és fedezékkészítés, hídverés és átkelés a befagyott folyón, tábori mise, temetés, vagy amint éppen egy tábori lelkész helybeli gyermekeket keresztel meg.
A fotók megörökítik Jány Gusztáv vezérezredest, a 2. hadsereg parancsnokát és több magas rangú tiszttársát, valamint Horthy István kormányzóhelyettest, Horthy Miklós fiát, aki 38 évesen, 1942. augusztus 20-án a fronton veszítette életét egy repülőgép-balesetben. A kiadvány képei a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum fotóarchívumából valók. A Zrínyi Kiadó és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közös kiadványának szerzője Szabó Péter, lektora Szakály Sándor, mindketten történészek, a téma kutatói, szakértői. A 2. hadsereg kiküldésének közvetlen előzménye a kötet szerint az volt, hogy az 1941–1942 telén Moszkvánál megindult szovjet ellentámadás jelentős veszteségeket okozott a németeknek, és ezután a Wehrmacht 1942 tavaszára tervezett hadműveleteihez a korábbinál nagyobb arányú szövetségesi segítséget követelt. Ribbentrop német külügyminiszter 1942. januári budapesti tárgyalásain előbb a teljes magyar haderőnek, majd a felének a kiküldését szorgalmazta. A 2. hadsereg 207 ezer fős személyi állománya a honvéd alakulatok több mint felét tette ki. A könyv szerint a 2. magyar hadsereg egy év alatt a keleti hadszíntéren összesen 125 ezer fős veszteséget szenvedett. Ebből mintegy 50 ezer volt a halott, körülbelül ugyanennyi a sebesült és több mint 25 ezer a hadifogoly.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.