
Fotó: Krónika
Az elöljáró arra emlékeztetett: Debrecenben Kodály Zoltánról még éltében neveztek el iskolát, szintén a cívisvárosban a kilencvenéves Szabó Magda nevét kapta a könyvtár, Csukás Istvánról, a népszerű íróról pedig óvodát neveztek el Zalában. Nagy István szerint az idén 70. születésnapját ünneplő Gyulai Líviusz életét mindig is meghatározta a könyvhöz, valamint a szülővárosához való kötődés; ezt igazolja egyebek mellett az is, hogy mindjárt az 1989-es rendszerváltozás után a művész Barótról készített grafikákkal ajándékozta meg a várost, újabban pedig animációs filmeket és általa illusztrált könyveket hozott el az erdővidéki tékába. „Még most sem tudtam feldolgozni ezt az érzést. Igen nagy megtiszteltetés, hogy rólam nevezték el a könyvtárat, és ezt úgy próbálom viszonozni, hogy képességeimhez mérten igyekszem hasznosan szolgálni és segíteni szülővárosom tékáját” – mondta az avatót követően a Krónikának Gyulai Líviusz.
Az 1860-ban alapított baróti könyvtár mai vezetője, Moroianu Réka emlékeztetett: már a 2000-es évek elején felmerült a névadás gondolata, de az akkori körülmények ezt nem tették lehetővé. A 47 ezer kötetes tékának ugyanis akkor kellett kiköltöznie székházának kétharmadából, a kötetek nagy része pedig éveken át zsákokban hevert a mozigépházban, és csak idén nyáron került méltó helyre, miután az önkormányzat a városi könyvtárnak otthont vásárolt. A mostani könyvtárkeresztelő mellett az olvasó-, valamint a számítógépterem avatójával egybekötött ünnepségen Gyulai Líviusz átadta a tékának a Bacsó Zoltán operatőrrel és Tolcsvay László zeneszerzővel készített legújabb, De Ronch kapitány naplója című filmjének DVD-változatát. A Krónika felvetésére, miszerint elképzelhetőnek tartja-e filmes napok keretében bemutatni alkotásait az erdővidékieknek, Gyulai Líviusz azt válaszolta: örömest vállalná a feladatot.
Gyulai Líviusz 1937-ben született Baróton. Gyermekkorában Sopronba került, ahol a képzőművészeti gimnáziumban, majd a képzőművészeti főiskolán tanult. Főként könyvillusztrációkat és animációs filmeket, ironizáló, archaizáló tollrajzokat, linómetszeteket, litográfiákat és rézkarcokat készít. 1959 óta több mint ötszáz könyvet illusztrált, köztük a világirodalom legjelentősebb szerzőinek magyarra fordított alkotásait, továbbá a magyar irodalom klasszikusainak és kortárs íróinak, költőinek a műveit, valamint kötetekbe gyűjtött székely és magyar népmeséket, illetve tudományos jellegű könyveket.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.