2008. március 13., 00:002008. március 13., 00:00
Amint arról korábban tudósítottunk, a költõ születésének 191. évfordulóján, március 2-án megtartott ünnepségen október 22-ét, Arany halálának évfordulóját jelölte meg az emlékház átadásának határidejeként Török László nagyszalontai polgármester. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szintén az ünnepségen jelentette be: gyûjtést kezdeményeznek a cívisvárosban, hogy hozzájáruljanak a jelenlegi épület „bogárhátú házzá\" való átalakításához. A terv azóta megváltozott, a kezdeményezõk szerint érdemesebb lebontani a szülõház helyén álló épületet, és új, „hasonmás\" házat emelnek az Arany János Mûvelõdési Egyesület (AJME) tulajdonában lévõ, 90 négyzetméteres telken. Debrecen és Nagyszalonta mellett immár Nagyváradon is gyûjtést szerveznek az építkezés költségeinek elõteremtésére. C. Patócs Júlia és Dánielisz Endre, az AJME elnöke, illetve tiszteletbeli elnöke Sárközi Sándor Bihar megyei tanácsos kíséretében kedden este a Párbeszéd Nagyváradért címû fórumon vett részt, ahol Sárközi ismertette az újabb tervet, és kérte a váradiakat, hogy csatlakozzanak az adományozókhoz. Számításaik szerint 100–110 ezer euróra lenne szükség a betonalapra épített, vályogfalú, szalmafedelû ház felépítéséhez. Mint elmondták, nemcsak pénzt, hanem természetbeni felajánlásokat is elfogadnak: jó minõségû vályogra és rozsszalmára is szükség lesz ahhoz, hogy korhû házat emeljenek. A támogatók bankon keresztül utalhatják át pénzadományaikat az AJME számára, a RO10 BTRL 0050 1205 A238 4200 (lej) és a RO34 BTRL 0050 4205 A238 4200 (euró) számlaszámokra, a banki kód BTRL RO22.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.