Gyöngykoszorú-találkozó lovas felvonulással

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg az erdőcsinádi néptánctalálkozót Szombaton reggel már a falu elején piros-fehér-zöld lobogó fogadta az érkezőket, jelezvén, hogy ünnep van Erdőcsinádon. Az utcán ünneplőbe öltözött idősekkel lehetett találkozni, a fiatalok népviseletben siettek a kultúrház elé. Négy férfi lóháton járta a települést, énekszó hallatszott minden irányból.

Gazda Árpád

2006. április 25., 00:002006. április 25., 00:00

Érkeztek a buszok, a kisbuszok, a személygépkocsik, gyülekeztek a tizenharmadik erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozó résztvevői. Lukácsi Szilamér helybéli református lelkész a Krónikának elmondta, több mint egy évtizede szervezik meg rendszeresen a találkozót, amelyre az együttesek elhozzák hagyományaikat, népviseletüket, énekeiket, táncaikat. Vannak visszatérő vendégek, de olyanok is, akik most lépnek fel először. Seregszemlével, zeneszóval mutatkoztak be az együttesek, a lovasok vezette hosszú menet élén a burgenlandi Õri banda, a Marcaliból érkezett Lippentős, a soproni Pendelyes vonult, őket a mezősámsondiak, a koronkaiak, göcsiek, vajdaszentiványiak, marossárpatakiak, kibédiek követték. De nem hiányzott a sorból Görgényüvegcsűr, Mezőmadaras, Csittszentiván, Magyaró, Mezőpanit, Marosludas, Szászrégen, Marosvásárhely sem. Valamennyi csoport saját zenészeivel, saját dalaival, saját népviseletében lépett fel – érdemes volt fényképezni, filmezni.
Sánta cigány harmonikával a kezében húzta a sárpatakiak csapata előtt, nehezen jár, de látszott, hogy nagy a kedve, és semmiért sem hagyta volna ki ezt az ünnepet. Hajasi Akiót, a japán néptáncost és táncoktatót már sokan ismerik ezen a vidéken, nemcsak a tanítványok rajonganak érte, közvetlen stílusával mindenkinek belopja magát a szívébe.
Aki felszusszanásra vágyott egy üveges és egy botos tánc között, az három tárlatot is megtekinthetett az ifjúsági házban. A fényképkiállítás az eddigi tizenkét fesztivál emlékeit őrizte: a falakra többek között a néhai Szabó György Pál EMKE-elnök, a fesztivál egyik kezdeményezője, mára már felnőtt gyerekek, valamint egykori japán vendégek fotói voltak kiaggatva. A másik teremben Wass Albert könyveibe lapozhatott bele az érdeklődő. A legérdekesebbnek a Csanád Alkotótábor munkáiból összeállított tárlat bizonyult, amely a táborozó gyerekek által az elmúlt években festett lócákat, szőtteseket, fafaragásokat vonultatta fel.
A fesztivál szervezésével a Maros megyei falu nemcsak a hagyományápolás, a zene és tánc iránti szeretetét fejezte ki. Lakói megmutatták, hogy településük hírnevének öregbítése érdekében össze tudnak fogni, és jó szándékkal pótolni tudják mindazt, amit hiába várnak a hatóságoktól. „Önerőből jött létre az idei találkozó is, az erdőcsinádiak már megszokták, hogy ilyenkor három szekérrel elindulunk a falu utcáin és mindenhova bekopogunk. Összesen 259 porta van, s mindenhonnan felpakoltak valamit a szekérre” – büszkélkedett Lukácsy Szilamér lelkipásztor, a fesztivál éltetője. Mint mondotta, Csinádon mindenki azzal támogatja a település legnagyobb eseményének számító Gyöngykoszorút, amivel tudja. Ki lisztet, ki tojást, ki pálinkát vagy egyéb enni-inni valót adományozott, aki meg nem tartózkodott otthon a szekerek pakolásakor, utólag vitte be ajándékát a parókiára. Antal Erika, Szucher Ervin
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson