2007. július 16., 00:002007. július 16., 00:00
Egy ideje azonban itt is működni kezdett a folklórturizmus: idén már ötödik alkalommal rendeztek néptánctábort Várfalván, elsősorban a helyi és környékbeli gyermekek, fiatalok részvételével, de a Székelyföldről és a Partiumból is többen érkeztek a szombaton zárult rendezvényre.
Az oktatást a kolozsvári Zurboló táncegyüttes tagjai vállalták fel, ők irányítják az immár tízéves Aranyosszék Néptánccsoportot is. Könczei Csongor néprajzkutató a táborban gerendkeresztúri táncokat tanított. A Maros megyei, a történelmi Torda-Aranyos vármegye peremén fekvő településen még él a tánchagyomány: az itteni hagyományőrző csoport idén először el is látogatott a várfalvi táborba. A gerendkeresztúri táncok mellett a táborban aranyosrákosi táncot is lehetett tanulni, amelyet némafilmfelvétel, illetve hangfelvétel alapján rekonstruáltak a tábor irányítói. Könczei Csongor szerint az Aranyosszék együttesben táncoló fiatalok magukénak érzik a néptáncot, és elképzelhető, hogy idővel maguk is oktatni fogják a kisebbeket – aggasztó viszont a jövőre nézve, hogy nincs zenészutánpótlás. Az együttest jelenleg a helyi, idős cigányzenészekből álló zenekar kíséri, a szombati táborzárón azonban nemcsak ők muzsikáltak: jelen volt a kolozsvári Albert Szilárd és csapata, valamint a szászcsávási zenekar.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.