
Fotó: The Rolling Stones/Facebook
Nyolcvanéves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones együttes dobosa – jelentette be kedden az angol zenész ügynöke.
2021. augusztus 24., 20:272021. augusztus 24., 20:27
2021. augusztus 24., 22:542021. augusztus 24., 22:54
„Mérhetetlen szomorúsággal jelentjük be szeretett Charlie Wattsunk halálát. Csendesen hunyt el családja körében egy londoni kórházban a nap folyamán” – idézte az MTI Bernard Dohertyt. Hozzátette, Charlie „egy gyöngéd férj, apa és nagyapa volt, valamint a Rolling Stones tagja, nemzedékének egyik legnagyobb dobosa”.
Az akkori közleményben azt írták: a dobosnak több időre van szüksége ahhoz, hogy felépüljön egy meg nem nevezett beavatkozás után. A beavatkozásról akkor Watts szóvivője azt mondta, hogy teljes sikerrel zárult. A zenésznél 2004 júniusában torokrákot diagnosztizáltak, de a kezelések hatására felgyógyult daganatos betegségből.
Az elegáns megjelenéséről közismert Watts dzsessz-dobolni tanult, majd 1961-ben csatlakozott Alexis Korner csapatához, a Blues Incorporatedhez. Eközben grafikusként dolgozott egy reklámcégnek, és Ode to a High Flying Bird címmel képregényt rajzolt Charlie „Bird” Parker tiszteletére. 1963 januárjában lett a Rolling Stones dobosa, és a zenekar tagja volt haláláig. Először 1963. január 12-én, az Ealing Blues Clubban játszott velük. „Nekem ez is csak egy állásajánlat volt” – mondta később, hozzátéve: soha nem gondolta volna, hogy a rockzenetörténet egyik meghatározó formációjának tagja lesz. Az 1970-es évek végén beszállt Ian Stewart boogie-woogie csapatába, a Rocket 88-be; az 1980-as években pedig egy big banddel turnézott, majd önálló nagylemezeket adott ki.
Ahogy ő maga mondta: nem a ritmust adja, csak szinte észrevehetetlen késéssel követi Keith Richards gitárját. Charlie mindig is a banda legnyugodtabb, legzárkózottabb tagja volt, a nyilvánosság előtt csak ritkán mosolygott. Miközben társai vadul tobzódtak a „szex és drog és rock and roll” életérzésben, őt hidegen hagyta minden őrület. Nagy balhékban nem vett részt, nincs róla rendőri nyilvántartás, nem voltak sem drogbotrányai, sem nőügyei. Kipróbálta ugyan a heroint, és néha túlságosan is a pohár fenekére nézett, de mindkét káros szenvedélyéről önerőből szokott le.
1989-ben a Rolling Stones tagjaként beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. A Modern Drummer magazin 2006 júliusi számában Watts-ot beszavazták a Modern Drummer Hall of Fame-be olyan dobosokkal együtt, mint Ringo Starr, Keith Moon, Steve Gadd, Buddy Rich, és más neves ütősök.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!