
Negyvenegy országból 507 képzőművész összesen 1238 művet nevezett be a 4. Székelyföldi Grafikai Biennáléra – közölte szerdán a szervező Kovászna megyei önkormányzat sajtószolgálata.
2016. április 06., 19:092016. április 06., 19:09
Az elektronikus formában beküldött pályamunkák közül a héttagú nemzetközi zsűri 312 művet választott ki a biennále kiállítására. A kiválasztott munkákat a szerzőknek eredetiben kell elküldeniük május 20-ig. A művek listáját csütörtökön teszik közzé a rendezvény honlapján.
A legtöbb pályamunka ezúttal is Romániából, Magyarországról és Lengyelországból érkezett. „Sokkal jobb anyag gyűlt össze, mint az előző kiadások alkalmával” – idézte Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt a közlemény. A zsűri tagja hozzátette, a különböző kulturális és esztétikai felfogások sokszínűvé teszik az összegyűlt anyagot.
Erőss István grafikusművész, a zsűri tagja azt hangsúlyozta, hogy a kiírás nem engedett különbséget tenni a munkák között a művek létrehozási technikái alapján, így kizárólag a művészi tartalom szerint értékeltek. „A digitális technika kanonizálásának vagyunk tanúi, 20-25 évvel korábban nem lehetett részt venni sehol digitális technikával létrehozott művekkel, aztán külön kategóriában szerepeltek, most pedig egyenrangúvá váltak a klasszikus úton létrehozott alkotásokkal” – fűzte hozzá.
Siklódi Zsolt képzőművész, a biennále kurátora, a zsűri elnöke azt hangsúlyozta, hogy az értékelés kizárólag szakmai szempontok alapján zajlott. A grafikai biennále kiállítását a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban rendezik meg októberben. A kiállított pályamunkák közül választja ki a zsűri a díjazott alkotásokat. A nemzetközi zsűri a biennále 2000 eurós fődíja mellett három egyenként 1000 eurós díjat ítél oda.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!