
Fotó: Boda L. Gergely
A megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő Maros Művészegyüttes magyar és román tagozata, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szintén 60 éve létrejött vegyeskara lépett színpadra vasárnap este a Kultúrpalotában az egyhetes ünnepi sorozat záróakkordjaként.
2016. október 11., 12:262016. október 11., 12:26
Megtelt a Kultúrpalota nagyterme, ahol a 60 évvel ezelőtt megalakult Állami Székely Népi Együttesre, a Maros Művészegyüttes elődjére emlékeztek, díjazták az együttes egykori és mai vezetőit, a filharmónia kórusának a karvezetőjét, egykori és jelenlegi koreográfusokat, művészeti irányítókat. Nagy ünnepre gyűltünk össze – fogalmazott Kilyén Ilka színművésznő, aki műsorvezető társával, Liviu Pancuval közösen magyar és román nyelven szólította színpadra a fellépőket.
Hatvan évvel ezelőtt a népzene és néptánc szolgálatában kezdte el működését az egykori népi együttes, amely a magyar folklór mellett a román, a szász és a cigány népi kultúra terjesztését, népszerűsítését is vállalta – hangzott el. „Fantasztikus hetünk volt, közel háromezer ember volt kíváncsi ránk, ami azt jelenti, hogy szeretik a Maros Művészegyüttest, hiszen sikerül olyan műsorokat színpadra állítanunk, amelyek elnyerik a közönség tetszését” – mondta Barabási Csaba Attila igazgató, aki a színpadra lépve arra kérte a teremben levőket, hogy egy perc néma csenddel adózzanak azon táncosok, zenészek, koreográfusok, művészeti vezetők emlékének, akik már nincsenek akik már nincsenek az élők körében.
Barabási azt mondta, a 60 esztendő alatt „megszületett és felnőtt” az együttes, amely olyanná vált, amilyennek az alapító tagjai megálmodták. Az Állami Székely Népi Együttes megalakulásakor zenekarral, tánckarral és kórussal is rendelkezett. A vegyeskar 1970-ben kivált az együttesből és a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniához csatlakozott, ami érthető is, hiszen egy szimfonikus zenekar nem működhet kórus nélkül – idézte a történteket magyar és román nyelven Vasile Cazan, a filharmónia igazgatója, a kórus karvezetője, aki erre az alkalomra külön műsort állított össze és nyitotta meg az előadás-sorozatot.
Az ünneplőket Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke is köszöntötte, hangsúlyozva, hogy mindkét intézmény nagyban hozzájárult Maros megye és annak kulturájának a népszerűsítéséhez, hírnevének öregbítéséhez határokon innen és túl. „Büszkék vagyunk a multikulturalitásra, ami Maros megyét jellemzi, arra, hogy a Maros Művészegyüttes és a filharmónia sokat tett azért, hogy Románia kulturális térkpén előkelő helyet foglaljunk el” – fogalmazott a megyei tanácselnök.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
szóljon hozzá!