Hirdetés

Fux Feszt: a konfliktusok ellenére találkoznak

A héten zajlik és szombatig tart Nagyváradon a 2. alkalommal megrendezett Fux Feszt nevű bábos találkozó, amelyet a házigazda Lilliput Társulat 2013-ban szervezett meg először. 

2015. október 06., 22:002015. október 06., 22:00

A Fux Pál grafikusról, a nagyváradi bábszínház egykori díszlet- és bábtervezőjéről elnevezett találkozón mind a hat erdélyi és partiumi magyar bábtársulat – a házigazdán kívül a Kolozsvári Puck Bábszínház, a szatmárnémeti Brighella Bábszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtársulata – részt vesz, de magyarországi bábosokat is meghívtak a szervezők. Az anyaországi társulatok közül a Budapest Bábszínház, a kecskeméti Ciróka és a debreceni Vojtina Bábszínház hozza el egy-egy díjnyertes produkcióját.

Az idei újdonság, hogy két szekció is lesz: a versenyszekció ezúttal nem kötelező, csak azok a bábos társulatok szállnak versenybe a díjakért, amelyek akarnak, a többiek a bemutatkozó szekcióban szerepelnek. Ezzel a szervezők az újabb botrányt szeretnék elkerülni, a 2013-as díjátadón ugyanis ketten is visszautasították az elismerést.

Nagy Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház vezetője a zsűri különdíját utasította el, amit a Kire ütött ez a gyerek? című előadásukkal kaptak volna meg, szerinte ugyanis sok fesztiválon van díjözön, miközben a bábelőadások színvonala egyre csökken. Mint mondta, bár jónak tartja a fesztivál ötletét, az igazi díjat a közönség adja.

A másik visszautasítás Páll-Gecse Ákos szabadúszó bábos és színész „magánakciója” volt. Ő volt az egyetlen, aki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Vagabondó című előadásának – amelynek a zsűri a legjobb előadás díját ítélte – szereplői közül még jelen volt a díjkiosztó gálán, ám, amint fogalmazott, mivel nem állandó tagja már a társulatnak, „nem érzi magát jogosultnak a díj átvételére”, illetve szerinte „az erdélyi magyar bábjátszás nem éri el azt a szintet, hogy lehetősége legyen egymást értékelni”. A temesvári teátrum vezetői ugyanakkor a szervezők megkeresésére elmondták, hogy igényt tartanak a díjra.

Páll-Gecse Ákos később a Transindexen megjelent nyílt levelében világított rá döntésének hátterére. Mint írta, szerinte az erdélyi bábelőadások többsége igénytelen és vállalhatatlan, így eleve nem is lehetne érdemben díjakat osztani. Ráadásul a váradi fesztivál elején szó sem volt arról, hogy díjakat is osztanak, csak a végére derült ki, hogy öt díjat is átadnak. A bábszínész szerint így megint az történt, ami sok más bábfesztiválon: a díjakat „okosan” szétosztják azok között, akiknek díjat „kell” kapniuk, ráadásul sokszor eleve ennek megfelelően hozzák létre a díjkategóriákat a fesztiválok előtt, illetve közben.

„Sőt az a hír járja, hogy jobb fesztiválokon a díjakat meg is lehet venni, csupán 100 euróba kerül egy darab” – írta a nyílt levélben Páll-Gecse Ákos. Azt is kifogásolta, hogy a Vagabondó „nem a saját előadásuk”, hiszen azt a vendégrendezők, Peter Pashov és Zheni Pashova korábban már ugyanúgy megrendezték Szófiában.

Az idei Fux Fesztivál egyébként a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat keretében zajlik, a hivatalos megnyitóra kedden került sor, a zárógálát pedig szombaton tartják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés