
2013. január 13., 19:252013. január 13., 19:25
A fesztivált pénteken, január 11-én, a fotográfus születésének évfordulóján Nagyváradon nyitották meg az Euro Foto Art Galériában orosz fotóművészek képeiből összeállított anyaggal a jekatyerinburgi Cetverg Fotóklub szervezésében. Az évforduló egyébként 2011 óta a romániai fotóművészet napja is egyben.
Tóth István fotóművész, fesztiváligazgató megnyitóbeszéde után a meghívottak román és magyar nyelven is bemutatták Szathmáry Pap Károly munkásságát. A fotókiállítás január 24-éig tekinthető meg munkanapokon 8 és 19 óra között az Euro Foto Art Galériában, a belépés díjtalan.
A világ egyik első haditudósítójaként számon tartott festő- és fotóművész 1812. január 11-én született Kolozsvárott. Tanulmányait Erdélyben kezdte meg, majd 1853-tól Pesten dolgozott Anton Chladekkel. Kolozsvári, bécsi és itáliai tanulmányai után szülővárosába tért vissza. 1842–43-ban indította az Erdély Képekben című kőnyomatos füzetek kiadását. Románia első és egyik legjelentősebb fotóművésze volt. Rengeteget utazott, bejárta Kínát, és Szibériáig is eljutott. Dolgozott I. Miklós orosz cárnak és a török szultánnak is. Az első fotóriporterek egyike volt, aki a krími háborúban Roger Fentont megelőzve fényképezett a hadszíntér mindkét oldalán. 1844-ben Bukarestbe költözött, ahol „udvari festő és fotográfus“ lett, s felvette a Carol Pop de Szathmáry nevet. Fotográfusi pályafutása 1848-ban kezdődött (ekkor készítette első tablotípiáját Bukarestben), ahol megnyitotta Bukarest első fotóműtermét, azonban már korábban, 1843-ban is készített dagerrotípiákat. 1887-ben hunyt el, maga után hagyva fotográfus utódai számára az Enei utcai műtermet, amely a második világháború kezdetéig működött, és amelyet végül lebombáztak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.