
Fotó: A szerző felvétele
ismertette a gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont idei, hét ország művészeit vendégül látó KorKép táborának fő irányvonalát Erőss István festőművész. Az alkotótábor művészeti tanácsadója szerint a világ különböző részeiről és különféle kultúrákból érkező művészek más-más módon közelítenek a természetközeliség témájához: vannak, akik természetes anyagokból hozzák létre műveiket, míg mások a téma kapcsán megfogalmazott kérdéseiket boncolgatják a rendelkezésükre álló eszközökkel.
A szervezők idén is igyekeztek biztosítani a tábor kulturális sokszínűségét: a négy romániai résztvevő mellett hét magyarországi, két spanyol, egy-egy koreai, japán, új-zélandi és indiai képzőművész vesz részt a táborban. „Kubai alkotókat is meghívtunk, de sajnos, a román hatóságok elutasították egyikük vízumkérelmét, a másik művésznek pedig mindössze öt napra engedélyezték az itt-tartózkodást” – mondta el Erőss István. Az alkotóközpont igazgatója, Kassay Péter sikerként könyveli el, hogy az indiai román konzulátussal folytatott számtalan telefonos tárgyalás árán végre egy indiai művészt is köszönthettek a Lázár-kastély udvarán és bástyáiban alkotó táborozók között.
Siklódi Zsolt grafikus, a tábor művészeti vezetője a közös alkotás mellett a kísérő programok fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte ugyanis az esti vetítések és albummustrák egymás munkásságának alaposabb megismerését célozzák. Hagyománnyá vált, hogy minden este bemutatkozik egy-egy művész – mondta el Siklódi. A tábor nemcsak a vendégművészeknek, hanem a gyergyószárhegyieknek is kínál programot: a csapatmunkát erősítő délutáni futballmérkőzésekbe a helybéliek is bekapcsolódnak, vasárnap pedig a táborozó művészek saját készítésű fogásokkal várják ebédre az alkotóközpont személyzetét és az érdeklődőket „Eddig is jó kapcsolatban voltunk a szárhegyiekkel, de ezzel a közös ebéddel még szorosabbra szeretnénk fűzni a közöttünk lévő köteléket” – magyarázta Erőss István
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.