Fókuszban a mozgás művészete – A tánc világnapja Erdélyben

Gergyóban lép fel A patkány esküvője produkcióval az András Lóránt Társulat •  Fotó: Bereczky Sándor

Gergyóban lép fel A patkány esküvője produkcióval az András Lóránt Társulat

Fotó: Bereczky Sándor

Több erdélyi és partiumi városban is megünneplik a hétvégén a tánc világnapját, a programokban a néptáncra összpontosító, gyerekeknek szóló rendezvények is szerepelnek.

Kiss Judit

2017. április 27., 15:442017. április 27., 15:44

2017. április 27., 16:012017. április 27., 16:01

Nagyváradon, Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson is megünneplik a napokban a tánc április 29-i világnapját. Szombaton a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese szevezésében workshop, néptáncoktatás, valamint gyermekeknek és felnőtteknek szóló táncház is várja a közönséget. A váradi programot 11 és 13 óra között a Kerekes Dalma és Tőkés Imola által vezetett, Testtudattréning nevű foglalkozás nyitja, amelynek során a résztvevők játékos formában ismerkedhetnek a mozgásszínház alapvető formáival.

14 és 16 óra között néptáncoktatással várják az érdeklődőket a táncegyüttes művészei: 14 és 15 óra között Forgács-Popp Jácint és Szabó Enikő Ágnes tanítanak mezőségi táncokat, 15 és 16 óra között pedig a bukovinai székely silladri nevű férfitánc alapjait sajátíthatják el Brugós Sándor Csaba vezetésével. Délután 17 órától a Nagyvárad Táncegyüttes és a Csillagocska Néptáncegyüttes tart gyermektáncházat Forgács Zsombor és Szerefi Ilona moderálásában, 19 órától pedig felnőtteknek szóló, oktatással egybekötött táncház zárja az eseményeket. A táncvilágnapi rendezvénysorozatnak a Szigligeti Stúdió ad otthont, az eseményekre a belépés díjtalan.

Az András Lóránt Társulattal együtt ünnepelheti a tánc világnapját a gyergyói közönség szombaton:

A patkány esküvője című táncszínházi előadást mutatja be a marosvásárhelyi társulat a Figura Stúdió Színház nagytermében: „Néha nincs kihez szólni... sokszor viszont van, lenne pár kíváncsi vállalkozó, aki az ember lelki utazásaiban önként vállalná a „csomaghordó” szerepét, de a kommunikáció fárasztó és felelősséggel jár. Miért is adná fel az ember a magányban rejlő kényelmes szenvelgést? Jóval egyszerűbb a hiány és az elfojtott vágy őrangyalának lenni. A dialógus nehéz kereszt, végtelen és kényszerű lelki golgota, melyet csak kivételes szentek és ámokfutó boldogságkutatók képesek talpon maradva bejárni... vagy talán ők sem” – olvasható a produkcióról a társulat ajánlójában. A szombaton este 7 órakor kezdődő előadásra a jegyek ára 15 lej.

Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli csütörtökön és pénteken a tánc nemzetközi világnapját a kolozsvári Bogáncs–Zurboló Egyesület

– közölte az egyesület. „A tánc világnapjának megünnepléséről 1982-ben hozott határozatot az UNESCO égisze alatt működő Nemzetközi Színházintézet (ITI). A Jean-Georges Noverre, a klasszikus balett alapítójának tekinthető neves francia táncmester születésnapjához, azaz április 29-hez kötött emléknapot azóta ünnepli a világ táncos közössége, tánckedvelő közönsége. Kevésbé Erdélyben, ahol 2005-ben a Bogáncs–Zurboló Egyesület talán elsőként szervezett Kolozsváron egy egész napos, különböző táncos műfajokat bemutató rendezvényt a Tranzit Házban Erdélyi tánchagyományok és a tánc nemzetközi világnapja címmel. Azóta ez az erdélyi, elsősorban a magyar tánchagyományok sajátosságait hangsúlyozó esemény évről évre bővült, gazdagodott tartalomban és minőségben egyaránt” – írta közleményében az egyesület.

A rendezvénysorozat keretében a közönség többek közt a szamosújvári Kaláka Kamara és a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes közös táncszínházi előadását, a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes gyerekcsoportjainak előadását tekintheti meg és táncházat is szerveznek. Az előadások helyszíne a Tranzit Ház, a belépés ingyenes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról