Hirdetés

Fogyóban a napok – felpörög a tempó

DVD készül a csíkszépvízi Filmtett–Duna Műhely tábor alkotásaiból Csíkszépvízen, a Gyimesi-szoros bejáratánál szervezte meg ötödik alkotótáborát a kolozsvári Filmtett mozgóképes havilap, valamint a budapesti Duna Műhely. A július 24–augusztus 2. között működő tábor tevékenysége a korábbi évekhez hasonlóan nyolc csoportban zajlik: filmrendezői, animációs filmes, operatőri, filmszínészi, vágó, hangmérnöki, producer-gyártásvezetői-felvételvezetői, valamint filmológus. A résztvevők munkáját neves hazai és külföldi szakemberek irányítják.

Gazda Árpád

2006. augusztus 01., 00:002006. augusztus 01., 00:00

Szerencsénk, hogy reggel érkeztünk a szépvízi Kishavas Panzióhoz, a Filmtett–Duna Műhely alkotótábor lakóinak szálláshelyére. A negyven résztvevő és a tizenöt fős stáb tagjai éppen a reggeli kávéjukat kortyolgatták, aztán szétszéledt a társaság, kivéve azokat, akik a kis műhelyekben montíroztak, vágtak, hangot rögzítettek. Legtöbben kisebb csoportokban forgatni indultak fel a tóhoz, le a faluba, az erdőbe. A korán kelők közül az első, akivel összetalálkoztunk, nem más, mint Dimény Áron kolozsvári színművész, aki az idén a színészek csoportjának a vezetője. Mint elmondta, örömmel fogadta az idén ötödszörre megrendezett tábor szervezőinek felkérését, és ő irányítja a hatfős, felerészben amatőr, felerészben hivatásos színészekből álló csoportot. „Vannak közöttünk kolozsváriak és sepsiszentgyörgyiek, de Székesfehérvárról és Budapestről is erősítették a csapatot. Igyekeztünk betartani az eltervezett program forgatókönyvét: egy nap egy film. A forgatások szüneteiben megpróbáltam olyan gyakorlati foglalkozásokat szervezni, amelynek elsősorban a kezdő »filmszínészek« láthatták hasznát, mivel a színház és a film, bár rokon szakmák, két teljesen különböző világ” – mondta el Dimény Áron.
Zágoni Balázs táborvezető, a Filmtett című folyóirat főszerkesztője – miközben körbevezetett az alkotóműhelyekben –, elmondta, addigi, egyhetes tartózkodásuk alatt sikerült kisebb filmgyárrá alakítaniuk a panziót. Szerinte az első napok főleg az ismerkedés és a terep felmérésének jegyében teltek, de azután elkezdődött a kemény munka: a három-négy perces filmek forgatása után a szakvezetők irányításával folytak az utómunkálatok, és a filmológuscsoport jóvoltából az első kritikák már a helyszínen megszülettek. A július 24-én kezdődött tábor augusztus harmadikán ér véget: „Ahogy fogynak a napok, egyre jobban felpörög a tempó, az utolsó két éjszakát minden bizonnyal a legtöbben a vágóasztalra hajolva töltik majd. A kívülállók el sem tudják képzelni, mennyi szöszmötöléssel jár egy néhány perces kis- vagy animációs filmnek az elkészítése” – mesélte Zágoni Balázs. A szervezők igyekeznek meghívni a táborba olyan alkotókat, akik különböző fórumokon már bizonyítottak ebben a szakmában. Jó példa erre Csuja László, aki az idén a Berlináléra is meghívást kapott. Õt idei alkotásának tematikájáról faggattuk: „A tavalyi táborban készült filmem díjnyertes lett az Országos Független Filmszemlén, most egy esti tyúklopásról szól a forgatókönyv. A tetőpontja az, amikor a házigazda a fabudinál összeütközik a tolvajjal, aki eldobja a zsákmányt, és elmenekül. A forgatáson és a nyersvágáson már túl vagyunk, jelenleg a finomításokon, a hangsúlyokon dolgozunk.”
Buzogány Klára Filmtett-szerkesztő oroszlánrészt vállalt a tábor szervezésében. Lapunknak elmondta: feladata a pályázatok lebonyolítása, illetve az idei táborozókkal való kapcsolattartás volt, de mivel kevesen jelentkeztek a hangtechnikai csoportba, ebben a tevékenységben is részt vesz.
A legtöbb táborozó a rendezők által biztosított, és a Communitas Alapítvány, illetve a magyarországi Mozgókép Közalapítvány és a csíkszeredai Sapientia-egyetem által öszszesen tizenötezer euróval támogatott kamerát és egyéb felszerelést használja, az itt készült alkotásokat pedig a község kultúrházában mutatják be szerdán este a több száz fős helyi közönségnek, akik közül sokan szerepelnek is a rövidfilmekben. Az itt készült alkotásokból DVD is készül, amellyel nemzetközi fesztiválokra pályáznak majd a szervezők. Jakab Lőrinc
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés