
2009. november 27., 10:162009. november 27., 10:16
A fizikai színház a test mint kifejező- és alkotóeszköz magas fokú, koncentrált és kreatív használatát feltételezi, a szövegmondás háttérbe szorul, a dráma lényegét a színészek a kifejező mozgás révén közvetítik. Ugyanakkor a Hamletben bemutatott bonyolult dilemmát nehéz mozgással kifejezni, ezért a mozgásszínházi rendezőnek és a színészeknek meg kellett keresni, mi rejtőzik a szöveg mögött.
Az előadásban egyetlen szöveges részt iktattak be, a „Lenni vagy nem lenni” kezdetű monológot emelték be. Hogy a beszéddel mégse zökkentsék ki a nézőt a zsigeri átélés állapotából, a monológ archaikus angol nyelven hangzik el, így az angolul tudók sem értik. Uray Péter elmondta, az ötödik évadját kezdő M Stúdió életében ez a darab újításnak számít, és meghatározhatja a társulat munkájának irányvonalát.
„Ez egy kísérlet, amelynek segítségével választ szeretnénk találni arra a kérdésre, hogyan működik a színész, ha nem beszél, mit tesz az ember, ha olyan helyzetbe kerül, amit nem lehet beszéddel megoldani, amikor még vagy már nem beszélhet” – magyarázta a rendező. Három hónapig dolgoztak az előadáson, ez elég hosszú idő volt a beszélgetésre, a kísérletezésre, az improvizációra. A harmonikus próbafolyamatban a színészek és a rendező együtt gondolták ki az előadás fontos momentumait. Minden Hamlet-előadás egyéni verzió, hiszen a teljes szöveg bemutatása hatórás produkciót eredményezne.
Uray Péter olvasatában a Hamlet egy stációtörténet, ahol Hamletnek mindent el kell veszítenie, hogy magára találjon. A főszereplő folyamatosan megy lefele, amíg eljut addig, ahonnan már mélyebbre nem kerülhet. Hangsúlyt kap még a hatalomszerzés természetrajza, ahogy Claudius pozíciót és asszonyt szerez. A harmadik fontos vonala az előadásnak a szerelmi szál, ahogy Hamlet eldönti és Ophelia elszenvedi, hogy nem élhetnek a szerelem lehetőségével.
Az előadás díszletét és a jelmezeket Carmencita Brojboiu tervezte, az izgalmas, rituális tér komoly kihívást jelent a színész és a néző számára is. A bemutatóra pénteken 19 órától a Lajtha László Stúdióteremben kerül sor, a színpadon Szekrényes Lászlót, Polgár Emíliát, Dávid Attila Pétert, Nagy Attilát, Fehérvári Pétert, Györgyjakab Enikőt, Molnár Margitot és Bajkó Lászlót láthatja a közönség.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.