2009. február 17., 09:542009. február 17., 09:54
A mostani sorozatban régi és új magyar filmslágereket hallhatnak a zene kedvelői – minden vasárnap 20.55-től az m1-en. Hétről hétre fellépnek a nézők által már jól ismert énekesek: Keresztes Ildikó, Tóth Vera, Polyák Lilla, Szekeres Adrien, Csonka András, Csipa, Homonnay Zsolt, Miller Zoltán, Palcsó Tomi és még sokan mások.
A produkció meglepetést is tartogat, a mindig vidám, tréfás hangulatú Harsányi Levente párja ezúttal Gundel Takács Gábor lesz. „Szeretem a filmeket, imádom a zenét, ezért nagyon örülök ennek az új lehetőségnek” – mondta Gundel Takács Gábor.
A régi és új filmslágerek közül nem maradhat ki a Hamvadó cigarettavég, a Kétszer kettő néha öt, a Köszönöm, hogy imádott, A pénzemet én máma, a Halló Irén, a Pá, kis aranyom, pá, a Csinibaba, a Táskarádió, az Évszakok, a Szerelmes szívek és a Valami Amerika sem.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.