
A tavalyi év legemblematikusabb – küföldi és hazai – filmjeit lehet meg-, illetve újranézni délutánonként a kolozsvári Győzelem (Victoria) moziban, a válogatást a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata állította össze.
2016. február 15., 12:222016. február 15., 12:22
A február 25-éig látható alkotások többségét a TIFF tavalyi kiadásán vetítették, Gabriela Bodea, a Győzelem mozi menedzsere pedig elmondta: a kezdeményezést azért látták szükségesnek, mert meggyőződésük, hogy „nagyon sok kolozsvári néző szeretné megtekinteni, illetve újranézni ezeket a filmeket”.
A pénteken elkezdődött program keretében hétfőn 17.30-tól egy román dráma, a Corneliu Porumboiu rendezte A kincs (Comoara) című film látható, amelyet a 2015-ös Cannes-i filmfesztivál egyik kategóriájában díjaztak, illetve szintén tavaly elnyerte a legjobb román nagyjátékfilmnek járó elismerést a TIFF-en. Kedden ugyancsak 17.30-tól vetítik a Sicario – A bérgyilkos című amerikai bűnügyi drámát, amelyet idén három Oscar-díjra jelöltek. Szerdán délután fél hattól egy különleges alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők: az ukrán–holland A törzs (Plemya) című drámában egyáltalán nincs párbeszéd vagy felirat, a főszereplők ugyanis hallássérültek, jelbeszéddel kommunikálnak. A filmet tavaly ugyancsak Cannes-ban díjazták.
Az összeállítás keretében két dokumentumfilmet vetítenek le: szombaton látható a fiatalon elhunyt brit énekesnő, Amy Winehouse életéről készül, Amy című film, hétfőn pedig a Wim Wenders és Juliano Ribeiro Salgado által rendezett A Föld sója (Le sel de la terre) című életrajzi mű. A kolozsvári közönség emellett vasárnap (ismét) megtekintheti Radu Jude tavalyi nagysikerű, Aferim ! című történelmi drámáját, amelyért a rendező a tavalyi Berlinálén megkapta a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve díjat. A részletes program a Cinemavictoria.ro honlapon érhető el, a jegyek pedig 10 lejbe, illetve a diákok, egyetemisták és nyugdíjasok esetében 8 lejbe kerülnek.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!