Hirdetés

Filmkavalkád Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Szerdától öt napon át, november 11-éig ismét a filmek fővárosa lesz Marosvásárhely, a Kultúrpalotában ugyanis megkezdődik az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, amelyet huszadik alkalommal szerveznek meg.

2012. november 06., 09:012012. november 06., 09:01

A fesztivál igazgatója, Sipos Levente és művészeti vezetője, Gáspárik Attila tegnap sajtótájékoztatón számolt be a rendezvény részleteiről. Gáspárik felelevenítette a kezdeteket: „Annak idején az Alter-Native volt az egyetlen filmfesztivál a térségben, azért fogtunk hozzá a szervezéséhez, mert a filmes kultúrát akartuk népszerűsíteni, olyan filmeket hoztunk el a fesztiválra, amelyeket nem lehetett látni a televízióban” – fogalmazott Gáspárik, aki szerint azóta nagyon sok változás történt a filmiparban, a filmgyártás technológiájában is, ugyanakkor a filmes események, fesztiválok is megsokasodtak.

A szervezők tíz évvel ezelőtt úgy döntöttek, minden évben egy-egy országot lát vendégül a fesztivál, így olyan államok filmgyártásával is megismerkedhetett a marosvásárhelyi közönség, amelyekről másképp nem hallhatott volna. Az első díszvendég Lengyelország volt, idén Olaszország filmjeivel ismerkedhetnek meg közelebbről az érdeklődők.

27 ország alkotásai versenyeznek

Amint a szervezők elmondták, nem lesz emeletes torta vagy tűzijáték a huszadik születésnapon, a szolid költségvetés nem is ad lehetőséget fényűző ünneplésre. Amint hozzátették, a fő cél inkább az, hogy magas színvonalú filmfesztivált szervezzenek, ahogy eddig is. A fesztiválon idén is versenyeznek a rövidfilmek, ezúttal a 778 benevezett alkotásból 59-et válogatott ki az előzsűri, amelyek között kisjátékfilmek, animációk, kísérleti filmek és dokumentumfilmek is vannak összesen 27 országból. A versenyprogramon kívül tizenkilenc nagyjátékfilm vetítik le, természetesen az elmúlt év legjobb román és magyar filmjeiből is válogattak.

Filmválogatással ünnepelnek

Sipos Levente fesztiváligazgató elmondta: a szervezők az elmúlt évek díjnyertes filmjeiből válogatást is készítettek Best of Alter-Native címmel. Az ünnep és a nosztalgia jegyében kerül vetítésre a Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező és forgatókönyvíró, Almási Tamás Sors és képzelet című dokumentumfilmjét, amelyet 1993-ban, az első marosvásárhelyi filmfesztiválon forgatott. Amint arról korábban már beszámoltunk, a fesztivál keretében megemlékeznek a szervezők arról, hogy 100 éve, 1912. június 30-án született Szőts István, az Emberek a havason című film Kossuth-díjas rendezője.

Ezzel a munkájával az erdélyi származású Szőts elnyerte az 1942. évi Velencei Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó díjat, 2000-ben pedig a magyar filmkritikusok titkos szavazással az évszázad 12 legjobb magyar filmje közé választották az Emberek a havasont. A kísérőrendezvények között a szokásos négy koncert helyett idén csak kettő lesz: a fesztivál nyitónapján, holnap 21 órától Földes László Hobo Látja Isten, hogy állok a napon című Pilinszky János-estjén vehetnek részt az érdeklődők, pénteken 20.45-től pedig a világhírű harmonikaművész, Emy Drăgoi vetítéssel egybekötött előadására kerül sor.

Szász Cs. Emese
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés