2009. szeptember 15., 10:102009. szeptember 15., 10:10
Szimfonikus nagyzenekar áll öszsze néhány napra a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Árkoson. A fiatal művészeket pártoló Echo Egyesület 18 fiatal tehetség számára szervez ingyenes mesterképzést az árkosi Szentkereszthy-kastélyban működő művelődési központban. Emil Pantelimon, a civil szervezet elnöke elmondta, a neves zenészekből álló szakmai zsűri úgy válogatta össze a jelentkezőket, hogy a résztvevőkből összeállíthassanak egy zenekart, amely a képzés végén a nagyközönség előtt koncertezik.
Emil Pantelimon szerint a fiatal zenészek többsége eddig szólistaként lépett fel kisebb rendezvényeken, így a fiataloknak nincs lehetőségük arra, hogy nagyzenekarban is kipróbálják tehetségüket. A hétfőtől péntekig zajló mesterképzésen Miltiade Nenoiu akadémikus, Felicia Filip szoprán, valamint Cristian Mihăilescu a brassói opera igazgatója oktatják a zenészeket, a résztvevők énekelni tanulnak, és kamarazenei képzésben részesülnek. A négynapos képzést nagyszabású és egyedülálló gálaműsor zárja.
Pénteken délután az érdeklődőket körbevezetik a kastélyparkban, ahol különböző helyszíneken csendül majd fel a muzsika. Bálint József tenor, Livia Chiuariu és Cristina Maria Oltean szoprán és Gergely Elek bariton a parkban levő tóba nyúló pihenőn énekelnek. A kastélyhoz tartozó kápolnában Szilágyi Zsolt oratóriuménekes és Bálint József fiatal tenor szólaltatják meg Bach Ave Mariáját és Marc Antoine Charpentier Panis Angelicusát, felelevenítve Luciano Pavarotti és édesapja, Fernando közös előadását. A kastély melletti angolparkban a SnapsVocal Band és a Strike kvartett zenél. A gálaműsor a kastélyban zárul a tanfolyam résztvevőiből kialakított szimfonikus zenekar fellépésével.
Az Echo Egyesület már évek óta szervezi Sepsiszentgyörgyön a Kék Esték című hangversenysorozatot, a Bod Péter-könyvtár Kék Termében havonta mutatkoznak be ifjú, tehetséges zenészek. Emil Pantelimon, az egyesület elnöke elmondta, szándékuk szerint a mesterkurzussal is hagyományt teremtenek. A civil szervezet kezdeményezésére a múlt hónapban fiatal önkéntesek, zenészek és képzőművészek takarítottak a kastély többhektáros parkjában.
Kopacz Attila, az 1870-ben reneszánsz alapokra épült neobarokk kastélyban működő művelődési központ igazgatója elmondta, bár a központ mindössze három kilométerre van a várostól, és hetente szerveznek rangos művelődési rendezvényeket, a sepsiszentgyörgyiek többsége még soha nem járt a kastélyban és a körülötte levő dendrológiai parkban.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.