Hirdetés

Festőtábor a hit témájában

Vasárnap szentmisével zárult Marosszentgyörgyön a Szent Lukács festőtábor. A harmadik alkalommal megszervezett rendezvény témája ez alkalommal a hit volt, illetve Márton Áron püspök életútja – mondta Czirjék Lajos, a tábor művészeti vezetője.

Antal Erika

2016. június 12., 19:012016. június 12., 19:01

A legtöbben Márton Áronról festettek portrét. Az alkotókat a szervezők egy tematikus kirándulással is meglepték: a Márton Áron-év jegyében a nagy hatású püspök szülőfalujába, Csíkszentdomokosra látogattak, ahol a püspök emlékházát tekintették meg, de Gyergyószentmiklósra, Ditróba, Gyergyóalfaluba, Csíksomlyóra, Csíkszeredába is eljutottak az egynapos út során, ahol elsősorban azokat a helyszíneket nézték meg, amelyek Márton Áron nevéhez, illetve életéhez szorosan kötődnek. A festőket így a püspök szülőháza, szülőfalujának és környékének tájai is megihlették.

Marosszentgyörgyön ez volt a harmadik alkalommal megszervezett alkotótábor. Első évben egyházi jelképeket, a következő esztendőben a község területén, a környező falvakban található egyházi épületeket örökítették meg a résztvevők. Az idén a hit, jövőre a remény, míg azt követően a szeretet lesz a központi téma. Természetesen lehet mást is festeni a vallásos témák mellett, például a helyszín, a környék, egy-egy életesemény is ihletően hat a résztvevőkre – magyarázta Czirjék Lajos, aki elmondta, idén a dokumentálódás után az alkotók inkább bent dolgoztak, a látottakat és hallottakat a műteremben dolgozták fel.

A tábor záróeseményét a vasárnap délelőtti szentmisét követően tartották a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében, ahol Czirjék Lajos és Baricz Lajos plébános nyitotta meg a kiállítást házigazdaként. Közreműködött az egyházközség énekkara, citerán Orbán Balázs és Vass Lajos kísérte a kórust. Az idei Szent Lukács Alkotótábor résztvevői Abonyi Mária, Albert Katalin, Takács Judit, Balázs Krisztina, Czirjék Lajos, Kelemen Tibor, Ana-Maria Crișan, Dávid Gyöngyvér, Pădurean Klára, Kovács Ágnes, Fábián Margit, Kakasi Irén, Gheorghe Pădurean, Mózes Katalin, Gáspár Mária, Kárp Klára, Neagoi Zsófia, Sándor Ovidia és Soós Emma voltak. A tárlat egy hónapon át látogatható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés