
Fotó: Krónika
Aki múlt héten ellátogatott a táborba, ténykedés közben láthatta a hatalmas fújtatót, az üllőket, a munkába lendülő kalapácsokat. A kovácsoltvasból és vasazott fából alakított szobrok szorgalmasan készültek, annak ellenére, hogy az idei műhelymunka nem indult szerencsével. A támogatóktól összegyűlt vas egy részét, mintegy 100 kiló nyersanyagot már a tábor kezdetekor valakik ellopták a vár udvaráról. Az esetnek szemtanúja is akadt, ismert annak a Dacia személygépkocsinak a rendszáma, amellyel a tettesek elszállították a zsákmányt. Az incidenst kommentáló Gheorghe Mureşan marosvásárhelyi szobrász, a tábor művészeti vezetője szerint a tettesek a tömör fémdarabokat értékesítés céljából vitték el, de voltak olyanok is, akik régi láncokat, kisebb vasakat emeltek el, valószínűleg csupán „kedvtelésből”.
Azért maradt annyi anyag – fém és fa, mert ezek ötvözését is igényelték idén a szervezők –, hogy háborítatlanul összeállhasson a táborzáró kiállítás. Monumentális Kiss Levente szobra, és izgalmas Hunyadi László fémpacsirtája, de mind a 13 részt vevő művész munkáját meggyőző élményként szemlélheti a nézelődő. A várbéli tárlat Marosvásárhely után Budapesten, Bécsben és Párizsban látható lesz.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.