
A walesi bárdok történetét megelevenítő különleges fényjátékkal tisztelegtek szombat este a walesi főváros, Cardiff főterén a ballada kétszáz éve Nagyszalontán született szerzője, Arany János emléke előtt.
2017. október 22., 10:432017. október 22., 10:43
2017. október 22., 11:092017. október 22., 11:09
A Montgomeryben I. Eduárd angol király által máglyára küldött 500 bárd legendájának stilizált képi megjelenítését látványos, színes fényfestéses technológiával vetítették a XII. században épült cardiffi Keresztelő Szent János templom tornyára.
A londoni magyar kulturális központ szervezte fényfestéses vetítések alatt a vers angol fordítása volt hallható a téren elhelyezett hangszórókból. Az Arany-emlékév egyik első mozzanataként, az idei év elején Montgomery díszpolgárává avatták az 1817-ben született költőt, akinek Eric Fairbrother, a balladában megörökített település akkori polgármestere adományozta a posztumusz címet. A cardiffi polgármesteri hivatal úgy hirdette meg az eseményt, hogy a fényjátékkal a walesi legendát ismertté tevő költő, „a magyar Shakespeare” emléke előtt tisztelegnek.
Arany Jánost az évforduló alkalmából annak idején a BBC is külön műsorban méltatta, hangsúlyozva, hogy A walesi bárdokban megénekelt történetet Arany révén többen ismerik Magyarországon, mint Walesben.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.
szóljon hozzá!