
2011. október 28., 05:092011. október 28., 05:09
A Magyar Filmunió csütörtöki tájékoztatása szerint a 25. alkalommal megrendezendő, komoly szakmai tekintélynek örvendő AFI Festen tartják a kolozsvári Felméri Cecília magyar–román koprodukcióban készült rendezése, a Végtelen percek amerikai bemutatóját. Amint arról korábban beszámoltunk, a 18 perces rövidfilm világpremierje nyáron volt a locarnói filmfesztiválon. Az élet című Szántai János-novella alapján készült alkotás Los Angelesben 35, főként tengerentúli vetélytárssal kel versenyre a rangos díjakért – derül ki a közleményből.
A november 3-án kezdődő fesztiválon, melynek vendégkurátora Pedro Almodóvar, és díszvendégei között lesz Antonio Banderas is, a kortárs filmművészet kiemelkedő újdonságai között vetítik Tarr Béla többszörösen díjnyertes filmjét. A World Cinema című válogatásban, amelybe idén 21 film kapott meghívást, A torinói ló többek között Chantal Akerman, Aszgar Farhadi, Mika Kaurismäki, Kim Ki-duk és Alekszandr Szokurov legújabb rendezéseivel együtt lesz látható. Mint ismeretes, Tarr Béla legutóbbi filmje Magyarország hivatalos nevezettjeként jelenleg versenyben van a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért és az Európai Filmakadémia díjaiért is. A 25. AFI Fest november 3. és 10. között 36 országból öszszesen 110 mozgóképet tűz műsorra Hollywood híres filmszínházaiban.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.