Hirdetés

Félházas nyitás: az első lépés a normalitás felé

A kolozsvári magyar színház Don't be a Stranger című előadását is szabad téren, a Szamos-parton játszotta a társulat •  Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

A kolozsvári magyar színház Don't be a Stranger című előadását is szabad téren, a Szamos-parton játszotta a társulat

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Bár jelenleg rengeteg bizonytalanság övezi a színházak és mozik működését, értékelendő, hogyha félgőzzel is, de szeptembertől fogadhatják közönségüket a kulturális intézmények. Ez a megszokotthoz való visszatérés első lépése – nyilatkozta a Krónika megkeresésére Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója és Lázár-Prezsmer Endre, a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi by Cityplex programfelelőse.

Kiss Judit

2020. szeptember 02., 08:272020. szeptember 02., 08:27

A megszokotthoz való visszatérés első kis lépése, hogy szeptember elsejétől újra fogadhatnak közönséget a kulturális intézmények – értékelt lapunk megkeresésére egy erdélyi színházigazgató és egy filmszínház vezetője annak kapcsán, hogy a teátrumok, mozik és más kulturális intézmények félházzal működhetnek Romániában a kormány által hétfőn elfogadott határozat értelmében.

Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója azt mondta, egyelőre nagyon sok a bizonytalanság a beltéri előadások megtartását illetően, annak azonban örülni lehet, hogy a színházakra, ha viszonylag későn, de mégiscsak gondolt a kormány, és megtarthatók a beltéri előadások. „Még nem tudjuk a pontos metodológiát a teendőkkel kapcsolatban. Az persze bizonyos, hogy a biztonsági és egészségügyi óvintézkedéseket be kell tartani” – mondta Tompa Gábor.

Hirdetés

A kolozsvári magyar színházban a félház több mint 400 nézőt jelent, a tervek szerint októbertől tartanak beltéri előadásokat, így a nagy sikerű Hegedűs a háztetőn című előadást is.

Hozzátette, szeptemberben egyelőre továbbra is szabadtéri előadásokat tartanak a Szamos-parton, ahol 70 fős közönséget fogadhatnak, az e havi műsoron nem változtatnak, mert annak bonyolultak lennének a logisztikai vonzatai. „Néhány stúdió-előadásunkat szabadtéri színpadra alkalmaztuk. A stúdiónk maximum 100 férőhelyes, a félház 50 embert jelent, ez kevesebb, mint amennyien szabadtéren elférnek. A Homemade című produkciót nagy sikerrel játszottuk szabad téren, valamint a kimondottan a Szamos-partra tervezett, Don’t be a Stranger című előadást is. Soron következik A vágy villamosa és a Pornó – feleségem története szintén szabadtéren” – ecsetelte Tompa Gábor.

Mint mondta, októbertől a tervek szerint fokozatosan elkezdenek beltéri előadásokat tartani, és megpróbálják újra, hogy két-három hónapra előre bejelentsék a műsort. Kérdésünkre, hogy a félházas előadások miatt növekszik-e a színházjegyek ára, az igazgató azt mondta,

jelenleg nem tervezik a belépőárak növelését, kivételt képez néhány új stúdió-előadás,

de ott is minimális lesz az emelkedés.

Nem veszélyesebb, mint a templomi gyülekezés

A kolozsvári színházigazgató úgy fogalmazott, már nagyon sürgős, és itt az ideje, hogy elkezdődjenek a benti előadások, hiszen az látható, hogy a környező országok szinte mindenikében már régóta játszanak a színházak, van, ahol telt házakkal is. „A Pornó című előadásunkat Gyulán mutattuk be kamarateremben telt házzal, ott a maszkviselést javasolták, de nem kötelezték. A kisvárdai fesztiválon szintén telt házzal játszottuk a produkciót: ott Árkosi Árpád kapta a legjobb rendezés díját, és Imre Éva színésznő Kisvárda polgármesterének díját” – emlékeztetett Tompa. Mint mondta, európai nagyszínházakban közel ezer néző előtt is játszanak előadásokat, a salzburgi fesztiválon például kétezres teremben 850 néző előtt mutattak be produkciókat.

Idézet
Európa-szerte beindultak a színházi előadások, és nem hiszem, hogy egy nagyobb templomi gyülekezésnél bármivel veszélyesebb lenne egy színházi előadás a járvány terjedése szempontjából”

– tette hozzá a színházigazgató.

•  Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház Galéria

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Bizonytalanság a nemzetközi szemle körül

„Amivel nagyobb gondban vagyunk, az a november 19-én kezdődő Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, amit egyelőre bizonytalanság övez. Elvben a jelenlegi állás szerint félházakkal lehetne megtartani. Ez megoldható lenne, csakhogy ez a szemle 90 százalékban külföldi előadásokból áll, és ezek egyelőre várakozó állásponton vannak: egyelőre nem lehet tudni, melyek lesznek az utazási előírások, hogyan, milyen feltételekkel lehet visszatérni Romániából, milyenek lesznek a karanténkötelezettségek, ezért nagyon nehéz tervezni” – fejtette ki Tompa Gábor. Hozzátette, a B terv az, hogy online tartsák meg a fesztivált, de ezt nem szeretné. „Viszont ha nem marad lesz más lehetőség, akkor úgy tartják meg, hiszen idén először a maximális támogatást kapták meg a nemzetközi fesztiválra a kincses városbeli önkormányzattól, és nagyon jó fesztivál lenne” – mondta a színházigazgató.

Nem használhatnak légkondicionálót

Üdvözli a beltéri kulturális események megtartásának elindítását a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi by Cityplex programfelelőse, Lázár-Prezs­mer Endre is. Megkeresésünkre elmondta, örülnek a lehetőségnek, nagyon várták már.

Idézet
A mozi nyáron sem „tétlenkedett”, hiszen júliustól hetente két alkalommal szabadtéren vetítettünk filmeket nagy sikerrel. Szeptember első két hetére a műsort már meghirdettük, azt szabadtéren tartjuk meg, majd 15. után nyitnánk meg a mozi belterét a Filmtettfeszt országos szemlével”

– mondta a programfelelős. Arra is kitért, bíznak benne, hogy a kötelező óvintézkedéseket, a termek fertőtlenítését elő tudják készíteni.

„Reméljük, a filmforgalmazók is elkezdenek mozgolódni, és felpörögnek az események, újabb filmeket hoznak be, hogy legyen kínálatunk, mert egyelőre kevés a film. A 80 és 76 férőhelyes termünkbe a szabályozás szerint 40 és 38 személy ülhet majd be,

a maszkviselés kötelező lesz, nem szabad használni a légkondicionáló berendezést, hogy ne kavarja a levegőt,

ezért melegebb időben kicsit kellemetlenebb lesz végigülni a filmeket, de vetítések előtt és után szellőztetni, hűteni fogjuk a termeket, hogy élvezhető legyen a bent tartózkodás”– mondta Lázár-Prezsmer Endre.

A színészeknek nem kell maszkot viselniük

A színészeknek természetesen nem kell maszkot viselniük előadás közben, viszont szigorú szabályrendszer alkalmazásával nyithatják meg mától kapuikat a kulturális intézmények – jelentette ki Bogdan Gheorghiu művelődési miniszter kedden a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva a kulturális és az egészségügyi tárca készülő közös rendeletéről. „A színészek nem fognak maszkot viselni, mivel ez csorbítaná a közérthetőséget. A nézők között kötelező szabadon hagyni egy széket, és talán bizonyos helyzetekben szükség lehet kétszéknyi távolságra is” – mutatott rá a miniszter. Kitért ugyanakkor arra is, hogy a 12 évesnél fiatalabbakat nem kell elválasztani kísérőiktől, egy felnőtt viszont nem kísérhet több mint két kiskorút egy előadásra. „Az 50 százalékos korlátozást kötelező betartani, függetlenül attól, hogy mekkora a terem” – magyarázta a részleteket Bogdan Gheorghiu.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés