2011. október 05., 07:212011. október 05., 07:21
„Ivan Szergejevics Turgenyev Egy hónap falun című darabja az emberi kapcsolatok hol kegyetlen és reménytelen, hol örömteli, derűs igazságaiból szövi bájos cselekményét, és ezek mögött nagy, jelentős élmények rejtőznek, olyanok, amelyek alapvetően meghatározzák minden ember életét” – írják a darabról. Csurulya Csongor művészeti vezető a színház sajtóértekezletén kifejtette: az Egy hónap falun című előadással az a céljuk, hogy felfrissítsék és kicsit közelebb hozzák a mostani nézőhöz Turgenyev színművét. Mindehhez szerinte nagyban hozzájárul Barabás Olga rendező munkája, valamint Bartha József díszlete. A helyi társulat színészein kívül vendégszereplők is játszanak a produkcióban, mint Tompa Klára, aki korábban dolgozott már a Tomcsa Sándor Színházban, most pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja.
A másik vendégszereplő Albert Orsolya, aki mondhatni szintén „hazatér”, hiszen évtizedekkel ezelőtt az udvarhelyi nézőtérről szerette meg a színházat. A vendégszínészek a sajtóértekezleten eddigi élményeik mellett arról számoltak be, hogy örömmel játszanak a városban és ebben darabban. A társulat tagjai azonban nem kívántak mindent elárulni a turgenyevi kúria lakóinak történetéről, hiszen csütörtökön 19 órától felgördül a függöny a Művelődési Házban. Turgenyev színművét pénteken szintén játssza a társulat, ugyancsak 19 órától. Jegyek szabadon is válthatók, az egész évadra szóló bérleteket pedig október 10-éig még ki lehet váltani.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.