
Fotó: Barabás Ákos
Vasárnap délután a magyar kultúra napjához kötődő rendezvénysorozat részeként felavatták a farkaslaki Kultúrcsűrt a Hargita megyei falu nagy szülötte, Tamási Áron emlékére.
Az ünnepélyes eseményen Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke, valamint Szarka Gábor csíkszeredai konzul, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Kovács Lehel polgármester mondtak beszédet. A farkaslaki születésű Jakab Gábor pápai káplán a Nyikó vizével áldotta meg az épületet.
Hadnagy Jolán köszöntőjében elmondta, hogy 2011-ben az egyesület az önkormányzattal együtt megvásárolta Tamási Áron húgának, Fancsali Erzsébetnek a tornácos házát, melyet sikerült is rendbehozni. Itt most is azok a bútorok vannak, amelyeket az író is használt látogatásai alkalmával.
A ház melletti csűrt a korabeli fotók alapján építették újjá.
A munkálatok elvégzéséhez szükséges összeget, 60 ezer eurót, az egyesület EU-s pályázatokon nyerte el, a szükséges önrészt pedig a korondi Árcsó Kft. előlegezte meg. Mostanra megkapták az uniós támogatást, így sikerült a cégnek visszafizetni a kölcsönt – mondta az egyesület elnöke. Az épület teljes értéke 300 ezer lej. Az alsó szinten közösségi terem és az egyesületi iroda kap otthont, míg a felső szinten Váradi Péter Pál veszprémi fotóművész Székelyföldről készített fényképeinek állandó kiállítása lesz megtekinthető.
Hadnagy Jolán elmondta, hogy az avatás egy ünnepségsorozat része, hiszen most ünnepeltük a magyar kultúra napját, ugyanakkor idén van Tamási Áron halálának 50. évfordulója, és jövőre lesz születésének 120. évi jubileuma, így a Kultúrcsűr átadásának több apropója is van. A csűr felavatását ünnepi műsor követte a Tamási Áron Művelődési Otthonban. Itt a helybéli óvodások egy fonós jelenetet mutattak be, ezt követően a farkaslaki Virgonc néptánccsoport fiatal tagjai szórakoztatták a jelenlévőket, majd az Énekesmadár Pávakör tagjai népdalokat énekeltek.
Tamási a nemzetközi felolvasómaratonon
Idén Tamási Áron műveit szólaltatják meg a 8. alkalommal megszervezésre kerülő nemzetközi felolvasómaratonon február 23-án. A Székelyudvarhelyről indított maratonhoz bárhonnan lehet csatlakozni. A hivatalos bejelentkezés február 18-áig tart, idén online módon történik. A jelentkezési űrlap elérhető a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján. A jelentkezőket arra kérik, pontosan töltsék ki az online űrlapon az adatokat. Az űrlap kitöltése után a Küldés gombra kattintva történik a regisztráció.
Az eseményt a Tamási Áron felolvasómaraton – 2016 Facebook-oldalon is lehet követni, de a facebookos bejelentkezés nem számít hivatalos jelentkezésnek. A jelentkezők a megyei könyvtárban, illetve a város több iskolájának könyvtárában olvashatnak majd fel kedvenc Tamási-kötetükből. Tavaly Kányádi Sándor műveit szólaltatták meg a jelentkezők.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!