2009. december 14., 09:232009. december 14., 09:23
A 2004-ben elhunyt Gáll Ernő évtizedeken át a Korunk című romániai irodalmi folyóirat főszerkesztője volt és 522 személyhez írt, 5612 levelet tartalmazó kötete a romániai magyar kisebbségtörténet forrásanyaga.
Az erdélyi írókkal, például Sütő Andrással vagy Szász Jánossal és a magyarországi irodalmárokkal váltott leveleket a könnyebb kutathatóság érdekében CD-melléklet is tartalmazza.
Gáll Ernő Levelek (1949–2000) című könyvéről Pomogáts Béla irodalomtörténész kifejtette: a szellemi sokszínűség jellemzi az 522 személyt, csakúgy mint Gáll Ernőt, akiről megjegyezte, hogy leveleinek egy része inkább esszé.
Gáll Ernőre emlékezve úgy fogalmazott, hogy „megvolt benne a készség, hogy felajánlja a kiegyezés, a politikai dialógus lehetőségét, mindig kész volt a párbeszédre”.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.