Hirdetés

Fekete-piros ünnep

Rockoperát mutatnak be Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napján. A hagyománynak megfelelően idén is július első szombatján tartják az Ezer Székely Leány Napját Csíksomlyón. Az első találkozóra hetvenhat éve, 1931-ben rendezték meg Domokos Pál Péter, a csángó kultúrkört feltáró neves etnográfus kezdeményezésére, célja az idegenbe – főként Bukarestbe, szolgálni – szakadt székely lányok hagyományainak, nyelvének és népviseletének megőrzése volt.

Gazda Árpád

2007. július 05., 00:002007. július 05., 00:00

A kommunista rezsim alatt betiltott ünnep 1990-ben éledt újra, azóta minden évben találkozót adnak egymásnak a székely ruhás lányok a somlyói nyeregben.

Az idei, július 7-i Ezer Székely Leány találkozója felvonulással kezd?dik, a Csíki Medence és Székelyföld távolabbi településeinek táncosai hintón, bokrétákkal díszített szekereken, lóháton vonulnak a somlyói kegytemplomban tartott szentmisére és áldásosztásra. A Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom-oltár szolgál majd az estébe nyúló mulatság helyszínéül. A szentegyházai, csíkmadarasi, kézdiszentléleki és más falvakból összeseregl? hagyomány?rz? néptánccsoportok fellépését követ?en távolabbi vidékek – Pusztina, Kászonok, Hajdúszoboszló – táncosai próbálják eldönteni, melyik tájegység jeleskedik leginkább a tánc virtusában. Gyorsasági lovasverseny, lovas-íjász bemutató is vár a közönségre. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes esti gálam?sorát az „ezer” székely leány tánca követi.

Rockopera a nyeregben

A találkozó egyik kiemelked? élményét a Székely Golgota cím? rockopera esti bemutatója jelenti. Az 1764-es madéfalvi veszedelem, a Siculicidium témáját feldolgozó rockopera szövegkönyvét, alapdallamait Papp Kincses Emese írta, zenéjét a Role együttes szerezte. „A környékbeli falvakból gy?ltek össze asszonyok, férfiak, id?s emberek és gyerekek, akik mindnyájan érzik az el?adás fontosságát, mondanivalóját. Nagyon lelkesen járnak a próbákra, bár feszített tempóban kell dolgoznunk” – válaszolt lapunk kérdésére Papp Kincses Emese rendez?, aki kifejtette, a közel 250 éve történt tragédiát feldolgozó rockoperának hangsúlyos, a mára vonatkozó üzenete van. A szabadság örök vágyán túlmen?en a darab a hatalommal szembeni emberi tartás, a szül?földr?l való távozás vagy megmaradás dilemmájára mutat rá. A tavalyi ?sbemutatót követ?en megváltozott színpadkép várja a közönséget az Ezer Székely Leány Napján. Az eredeti el?adás félszáz amat?r színészéhez hatvan új szerepl? csatlakozik, lovasjelenet, fokostánc gazdagítja a rockoperát, a tömegjelenetek koreográfiája átdolgozott, a díszletek és jelmezek új tervezés?ek. „Maga a helyszín is díszletként szolgál, a hegyek, a feny?fák a történet részei lesznek. A székelyek menekül? szekerei ma is ugyanott lépnek a Moldva felé viv? útra, mint a tragédia idején” – magyarázta Papp Kincses Emese, kifejtve, az el?adás a környez? falvak lakóinak, a csíkszeredai középiskolás diákok összefogásának eredményeként kerülhet színpadra.

Pirotechnikát és hangkésleltet?t is bevetnek

„A szabadtéri el?adás lehet?vé teszi olyan pirotechnikai elemek alkalmazását, amelyeket termekben vagy csarnokokban t?zvédelmi szempontok miatt nem használhatnánk. A csíksomlyói el?adáson tehát eddig nem látott t?zeffektusok is lesznek” – árulta el lapunknak Nagy Tivadar. A Székely Golgota rockopera zenéjét szerz? csíkszeredai Role együttes szólógitárosa és vezet?je nyilatkozata szerint a rend?rség pirotechnikusaival dolgozták ki azokat a t?z- és füsteffektusokat, amelyeket els? ízben láthat majd a Székely Golgotában a közönség. Nagy Tivadar fontosnak tartja az erdélyi hangtechnikusok által most el?ször alkalmazott hangkésleltetési technikát, amely lehet?vé teszi, hogy a színpadtól távol állók is ugyanolyan hanger?vel hallhassák a produkciót. Korábban az István, a király csíksomlyói ?sbemutatóján, majd az Illés együttes csíkszeredai koncertjén is el?fordult, hogy a szabadtéri el?adáson a szélfúvás olykor egyszer?en elvitte a hangot és a színpadtól távolabb állók csak hangfoszlányokat hallottak. Ezúttal az el?adásra várt százezer néz? mindenikének szeretnének maradandó élményt nyújtani.

Benkő Levente, Burus János Botond

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya, az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya, az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Székelyföldi társulat magyarországi születésű színművésznője kapja idén a Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.

Székelyföldi társulat magyarországi születésű színművésznője kapja idén a Csíky András-díjat
2025. november 10., hétfő

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség

A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség
2025. november 07., péntek

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet

November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet
2025. november 05., szerda

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA

Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA
2025. november 05., szerda

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról

A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes

A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes
2025. november 03., hétfő

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi

A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi
2025. november 02., vasárnap

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján

Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján
Hirdetés
Hirdetés