
2009. február 04., 07:072009. február 04., 07:07
„A tavalyi, nyolcadik farsangi mulatság szervezésekor már reménykedtünk, hogy idén végre az eredeti helyén lehet a bál, és lám, az álmunk valóra vált” – mondta a Krónika érdeklődésére Papp Hunor sztánai református lelkész, aki családjával 2001-ben indította újra a farsangolást a közel kétszáz magyar és húsz román lakost számláló kalotaszegi faluban.
Az eddigi, magyarországi vendégek százait is vonzó télbúcsúztató mókázások bevételeit az iskola, illetve a közösség újjáépítésére fordították, így épültek fel például a kultúrházban a hatalmas cserépkályhák, és ebből jön létre az újra álló iskolaépületben a vendégfogadót és előadótermet is magába foglaló közösségi ház konyhája.
„Az idei farsangolás bevételéből szeretnénk lebetonozni, kivakolni és lepadolni a közösségi ház orvosi rendelőjét” – magyarázta Papp Hunor. Mint mondta, az újjáépült iskola nagytermében karácsonykor már istentiszteletet tartottak, tavaly ugyanis elkészült a ház fedele, az alsó szinten helyükre kerültek az ablakok, a két bejárati ajtó, lebetonozták és kivakolták az előteret is. Az iskolaépületet a sztánaiak régi kőből és új fából magyarországi, hollandiai és kanadai támogatással, valamint kétkezi munkával építették újra.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.