2008. május 05., 00:002008. május 05., 00:00
Az albumban a néhány éve elhunyt ifjabb Kolcsár Renate felvételei láthatók, aki utazásai során a tájat, az épületeket, templomokat, mûemlékeket, a természeti jelenségeket örökítette meg.
A marosvásárhelyi származású fotós elõbb gyergyóremetei, majd vásárhelyi iskolákban tanított fizikát, majd Svédországba telepedett ki. „Kolcsár Renate nem búcsúzik valamitõl ezeken a képeken, éppenséggel begyûjt. Fényeket, tájakat, naplementéket és vizeket, házakat, olykor meglesett embereket, olyan motívumokat, amelyeket az gyûjt, aki sokáig akar szeretni, felfedezni, mûködni, nyelveken szólani.” Kolcsár Renate ugyanis meg tudott szólalni a látás-láttatás és a szépség megragadásának nyelvén is, mûvész volt, noha csak a maga örömére, barátai biztatására fotózott. A tájat csak megkarcolta, de a kiserkenõ táj vére megfesti a hangulatot, megteremti az összhang képzetét, kioldja a feszültségeket – hangzott el a megnyitón.
A kiállított képek nyugalmat árasztanak, nem uralkodnak bennük felesleges, erõltetett, keservesen összehozott feszültségek. Akár képes történeteknek is láthatják azokat a tárlat látogatói, egyfajta „tárcanovelláknak”, amelyek apró tárgy- és tájegyüttesekben mesélnek, néhány jól irányzott, pontosan meglelt szóval, fukarkodó igével és felcsillanó jelzõvel.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.