
Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, a Gy. Szabó Béla-hagyaték gondozója
Fotó: Facebook/Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár
„Amikor ezek a művek megszülettek, 1977-1978-ban mindössze két erősen cenzúrázott könyvet adott ki az egyház. Ezek a képek azt mondják el, amit akkor leírni nem lehetett.”
2017. október 20., 17:442017. október 20., 17:44
2017. október 21., 12:362017. október 21., 12:36
Ezekkel a szavakkal méltatta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Gy. Szabó Béla Jelenések könyve címmű fametszetsorozatát az ezekből rendezett tárlat csütörtöki megnyitóján.
A kiállításnak a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvényterme ad otthont, itt tekinthető meg november 17-éig a Jelenések könyvének 22 fejezetét egy-egy fametszettel ábrázoló kiállítás.
Az eseményen a kiállításon is látható metszeteket bemutató – a Misztótfalusi Kis Miklós Nyomda gondozásában megjelent – Apocalypse című albumot is bemutatták. Mile Lajos főkonzul köszöntője után Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, a Gy. Szabó Béla-hagyaték gondozója ismertette részletesebben a tárlat anyagát.
A Jelenések Könyve című sorozat Gy. Szabó Béla életművének a csúcsa, az alkotó ezekkel az erdélyi fametszetek teljesen egyedi iskoláját teremtette meg.
– fogalmazott Ferenczy Miklós.
Kató Béla úgy értékelte, a Gy. Szabó Béla-tárlat megnyitója különleges esemény a Reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett rendezvények sorában. Hiszen Erdély-szerte számos lelkész otthonának falait díszítik az érdemes művész alkotásai.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!