Negyvenegy országból 507 képzőművész összesen 1238 alkotást küldött be az idei, október 6. és 13. között sorra kerülő Székelyföldi Grafikai Biennáléra – tájékoztatott Imreh Marton István, a társszervező Kovászna megyei Kulturális Központ vezetője.
2016. szeptember 22., 17:582016. szeptember 22., 17:58
2016. szeptember 22., 19:312016. szeptember 22., 19:31
Hangsúlyozta, a negyedik alkalommal megszervezett rendezvényt Románia egyik legrangosabb grafikai szemléjeként jegyzik, erre utal az is, hogy a szakmai körökben is nagy elismerést szerzett, neves művészeti egyetemek, művésztelepek ajánlottak fel díjakat, és a rendezvényt a Krakkói Grafikai Triennále is ajánlja.
A hat évvel ezelőtti induláshoz képest megsokszorozódott, de a legutóbbi kiadáshoz képest is megkétszereződött a benevező művészek és alkotások száma. Imreh Marton István elmondta, a héttagú nemzetközi zsűri 312 anyagot válogatott be a grafikai biennále kiállításába, ezek teljesítették a kiírás elvárásait, vagyis a kortárs grafika reprezentatív keresztmetszetét adják.
A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále programsorozata október 6-án kezdődik, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK) mutatják be Szepessy Béla Nyomóduc és/vagy számítógép című könyvét a hagyományos és digitális kép viszonyáról. Október 7-én az EMÜK-ben Szepessy Béla vezeti a Grafika a konyhában című műhelymunkát.
A két évvel ezelőtti grafikai szemle győztese, Szőke Emília grafikusművész egyéni tárlatát, a Terítsd ki a lepedőt című kiállítást október 11-én nyitják meg a Magma Kortárs Kiállítótérben. A biennále tárlatát október 12-én nyitják meg az Erdélyi Művészeti Központban, ám a beválogatott grafikák egy részét a Székely Nemzeti Múzeumban tekintheti meg a közönség.
A Tamási Áron Színházban sorra kerülő díjátadó gálán a Jazzapella formáció koncertezik, majd a rendezvénysorozatot Ioan Horvath Bugnariu grafikusművész Litho című egyéni kiállítása zárja október 13-án a Lábas Házban. A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále szervezője a Kovászna és a Hargita megyei tanács, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!