
Fotó: A Szigligeti Színház Facebook-oldala
Bár néhány hete már elkezdődtek az őszi bemutatók próbái, a szerdai társulati gyűlésen Novák Eszter művészeti vezető hivatalosan is megnyitotta Szigligeti Társulat 2017–2018-as évadját.
2017. augusztus 31., 17:002017. augusztus 31., 17:00
A nagyváradi közönség legközelebb szeptember 15-én, az Éjszaka a színházban rendezvényen találkozhat a társulatok tagjaival. A 17 órakor kezdődő, éjszakába nyúló eseményen felolvasószínházzal, kiállítással, táncos és bábos programmal, bulival várják a színház barátait – közölte a társulat.
az események között kiállításmegnyitó, felolvasószínházi alkalmak, táncos tevékenységek, illetve a Várad Kulturális Folyóirat Élő Várad Mozgalma szerzőinek szövegeiből nagyváradi illetőségű színészhallgatók által színre vitt performansz is helyet kapott.
A 2017/2018-as évad új bemutatóiról a Szigligeti Színház honlapján, valamint az intézmény Facebook-oldalán lehet tájékozódni, információkat ugyanakkor személyesen is lehet igényelni a színház jegypénztárában, amely hétfőtől péntekig 14–19 óra között várja az érdeklődőket.
Augusztus 23-án elkezdődtek a Szigligeti Társulat új évadja első nagyszínpadi produkciójának olvasópróbái: Bertolt Brecht és Paul Dessau A kaukázusi krétakör című nagyszabású klasszikusát Anca Bradu viszi színre. A rendező elmondta, A kaukázusi krétakör Brecht ritkán játszott drámái közé tartozik, hiszen
A világháborús időkben játszódó történet a bibliai Salamon ítéletét helyezi új megvilágításba, és az anya érzelmei révén fejti ki, hogy csak az embertárs iránti szeretet hozhat reményt egy értékvesztett világba. A bemutató tervezett időpontja november 5.
Az előadás főbb szerepeiben Tasnádi-Sáhy Noémi, valamint a Jászai Mari-díjas Kardos M. Róbert láthatók; további szereplők: Ababi Csilla, Csatlós Lóránt, Dimény Levente, Dobos Imre, Fábián Enikő, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Sebestyén Hunor, Szabó Eduár, valamint Szotyori József. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Andra Bădulescu Vișniec, koreográfusa Mălina Andrei, zenei vezetője pedig Mezei Szilárd.
Az előző évek hagyományaihoz híven a 2017/2018-as évad kínálatában helyet kaptak a Szigligeti Színház partnerintézményeinek nagyszínpadi előadásai is, így Nagyváradra látogat többek között a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház is.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!