2009. május 08., 12:042009. május 08., 12:04
A május 22. és 31. közötti színházi maratonra neves hazai és külföldi társulatokat hívtak meg. Szatmáron játszik többek között a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a marosvásárhelyi Ariel-színház, az Ungvári Megyei Magyar Drámai Színház, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a Figura Stúdió Gyergyószentmiklósról, a kassai Thália Színház és a bukaresti Kis Társulat. „Ez a kettős ünnep kivételes eseménynek számít a szatmáriak számára, hiszen az, hogy két társulat ilyen hosszú ideig folyamatosan működhet az ország végén vagy elején, attól függ, ki hova helyezi ezt a várost, nem elhanyagolható tény” – fogalmazott a tegnapi sajtótájékoztatón Mihalache Andrei, a román társulat művészeti vezetője.
Szerinte ezt a nyár eleji fesztivált főként a multikulturalitás és a kortárs művészet jellemzi majd. „Annak ellenére, hogy mindenki mindenhol folyamatosan a pénztelenségről és a gazdasági válságról beszél, mi fontosnak tartottuk, hogy minőségi fesztivált rendezzünk Szatmáron. El kell mondanom, hogy a legtöbb pénzbe nem a részt vevő társulatok, művészek tiszteletdíja kerül, hanem a szállítási és utazási költségek – tette hozzá a társulatvezető. – A buszok és a teherautók viszik el a költségvetés nagy részét. Szinte egyik társulat sincs abban a helyzetben, hogy saját járművel jöjjön el. Mindenkinek bérelnie kell valamilyen eszközt, és a legtöbb szállítási társaság 1–1,5 eurós kilométerenkénti díjszabással dolgozik, ami egy szlovákiai vagy bukaresti oda-vissza út esetében jelentős összegeket jelent.”
Az idei szatmári fesztiválra az Északi Színház a tavalyi 220 ezer lej helyett csak 150 ezret kapott a helyi önkormányzattól. Ezek mellé még különböző támogatások is társulnak, amelyek lehetővé teszik a járulékos költségek egyenlítését. „Fenntartónk, a megyei tanács a színház dolgozóinak bérét állja, ami jó dolog a mostani helyzetben, mert így tudunk megmaradni. Ezenkívül tőlük nem kaptunk egyéb hozzájárulást” – részletezte Mihalache.
A fesztiválon klasszikus és kortárs darabok, mozgás- és táncszínházi előadások, klasszikus balett, stand up comedy és klasszikus gitárkoncert is látható lesz. Az előadásokra egyenként is lehet majd jegyet váltani, de egész és félfesztiválos bérletet is árulnak. Az utolsó napok előadásai előtt külön köszöntik majd a színház valamennyi egykori és mostani munkatársát. A rendezvény ideje alatt párhuzamosan egyéb programok is lesznek, többek között a színház utcájában különböző hagyományos mesterségeket mutatnak be.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.