2008. április 09., 00:002008. április 09., 00:00
Az Irodalmi Kreativitás Verseny (IKV) résztvevõi azok a középiskolás diákok, akik tehetségüket, írói vénájukat teszik próbára a „szabad és még annál is szabadabb”alternatív versenyen.
Az IKV a múlt hét végén immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg országos döntõjét. Tizenkét megye 42 diákja vett részt a felszabadult hangulat ellenére nagyon is komoly versenyen. Az alkotásaikat elbíráló zsûri olyan tagjaihoz, mint Egyed Emese irodalomtörténész, költõ, Vida Gábor író, a Látó szerkesztõje, Haller Béla és Simon György pedagógus, az egykori IKV-sok csatlakoztak: Balázsi Pál Elõd és Sipos Géza, a Transindex portál szerkesztõi, valamint a tavalyi versenyen díjazott Szilágyi Róbert. Külön tételalkotó bizottság már nincs, a zsûri tagjai adnak minden mûfajt lefedõ tételjavaslatokat, a verseny reggelén ezekbõl áll össze a végleges tételsor. Verset, prózát, monológot, paródiát, naplót, esszét – tulajdonképpen bármit lehet írni, a zsûri a kreativitást és a stílust értékeli. Simon György, az IKV állandó szervezõje lapunknak elmondta, a vetélkedõt 1993-ban rendezték meg elõször, azóta két év kihagyástól eltekintve minden évben fogadták az irodalmi készségeiket összemérõ diákokat. A kezdettõl fogva pozitív visszhangú, ma már számos befutott alkotó és irodalmi fórum bizalmát bíró IKV az ország egyik legrangosabb magyar irodalmi versenyévé, a középiskolás alkotók egyik legfontosabb irodalmi fórumává vált. Simon György szerint számos eddigi IKV-díjazott ma már saját kötettel rendelkezõ fiatal szerzõ vagy jó tollú publicista. Mint hangsúlyozta, az IKV nem az országos tantárgyversenyek ellenében jött létre, hanem új alternatívaként a tollforgató diákok számára.
A kilenc-tizedikes diákok kategóriájában idén a csíkszeredai André Ferenc nyerte el az elsõ díjat, a tizenegy-tizenkettedikesek között pedig a Sepsiszentgyörgyön tanuló Máthé Kincsõ írásai bizonyultak a legjobbnak, övé lett a Mikó András-emlékdíj is. A zsûri és a szervezõk döntése szerint idéntõl az egyik elsõ díjas viheti haza az IKV legértékesebb, a fiatalon elhunyt költõ, Mikó András, a verseny egykori gyõztesének emlékére megalapított díjat. A támogatók által felajánlott számos különdíj mellett a zsûri egy új, ad hoc létrehozott különdíjat, a Pimaszság díjat is kiosztotta. Ez Oroszhegyi Elza Tündének jutott a tételsor és a zsûri szellemes kritizálásáért.
Bonczidai Éva
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.